Sport

Balázs Attila életében először döntős egy ATP-tornán

Balázs Attila döntőbe jutott az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás férfi tenisztornán, miután az elődöntőben magabiztos játékkal verte a harmadik helyen kiemelt, szerbiai magyar Györe Lászlót 6-2, 6-4-re.

A világranglistán 207. Balázs elég érdekes úton jutott el az elődöntőbe. Eleve ugye selejtezőt vívott, az első és a második körben döntő szett rövidítésben verte előbb a horvát Viktor Galovicot, majd a szerb Filip Krajinovicot, míg az olasz Stefano Travaglia elleni negyeddöntője volt a legsimább, pedig ott elveszítette az első szettet.

Jól kezdett a Györe elleni meccsen és a döntő pillanatokban is jobb volt: 2-1-es vezetésnél a világranglista 32. Györe egyenlíthetett volna, volt ehhez három bréklabdája is, Balázs azonban mindegyiket hárította, hogy aztán ő vegye el ellenfele adogatását a következő játékban. 41 perc alatt nyerte meg 6-2-re a játszmát.

A második szettben 1-1-nél brékelte Györét, majd nagy csatában hozta a következő gémet is. 4-2-bél semmire brékelte a riválist, úgyhogy a mérkőzés megnyeréséért adogathatott, volt is egy meccslabdája, de azt Györe hárította, majd az ötödik bréklabdáját értékesítve szépített. 5-4-nél szerválhatott ismét, és hogy ne legyen egyszerű a helyzet, hárítani kellett két bréklabdát. Végül az összességében hamradik mérkőzéslabdáját értékesítette és bejutott a döntőbe.

A 30 éves Balázs Attila karrierje során először játszhat döntőt ATP-tornán.

Ezt megelőzően négy közé is csak egyszer jutott, 2012-ben, Bukarestben.

A vasárnapi döntőben a negyedik helyen kiemelt szerb Dusan Lajovic lesz az ellenfele, aki a másik elődöntőben az olasz Salvatore Carusóval találkozott, aki az első, elveszített játszma után lábsérülés miatt feladta a mérkőzést.

Az ATP honlapja szerint Balázs eddig háromszor mérkőzött meg a világranglista 36. szerbbel, akit salakon mindkétszer legyőzött – 2008-ban Szerbiában, 2017-ben Budapesten -, egyetlen vereségét pedig kemény borításon szenvedte el 2011-ben.

ATP-torna, Umag, elődöntő

Balázs Attila – Györe László (szerbiai, 3.) 6-2, 6-4

Lajovic (szerb, 4.) – Caruso (olasz) 7-5 után Caruso feladta

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik