Sport

A 40 éves Manny Pacquiao megverte a veretlent

A Fülöp-szigeteki legenda magyar idő szerint vasárnap hajnalban pályafutása 73. profi mérkőzését vívta, és ha csak megosztott döntéssel is, de nyert a WBA váltósúlyú világbajnoki övéért vívott meccsen. Ellenfele az az amerikai Keith Thurman volt, aki azon túl, hogy makulátlan, 29-0-0 és győzelmi mutatóval érkezett Las Vegasba, még tíz évvel fiatalabb, és öt centivel magasabb, de a kar-fesztávolsága is nagyobb ugyanennyivel.

Nos, a két bunyós 12 meneten keresztül szolgálta ki az MGM Grand Garden Aréna közönségét. Az ütközet végén két bíró a 115-112-vel Pacquiao-nak, míg a harmadik 114-113 volt a Thurmannak adta a meccset. Hogy mennyire nem volt egyértelmű a meccs végkimenetele azt jelzi az is, hogy például a  CBS Sports – ok, amerikai termék persze – szakértője is 114-113-al Thurmant hozta ki győztesnek.

Mondjuk Manny Pacquiao mindjárt az első menetben erőt demonstrált, úgy jött ki a sarokból egy veszélyes Thurman roham után, hogy egy négyes kombináció végén bal a gyomorra vitt be egy tiszta ütést, majd jobb horoggal az állcsúcson találta és ezzel padlóztatta ellenfelét – a mérkőzés bírája nyolcat számolt az amerikaira. Talán ennek köszönhette végső győzelmét is, mert hetedik menettől fáradni látszott, a találkozó második felében az amerikai többet ütött, de végül Pacquiato rutinból lehozta a meccset.

A közönség inkább Manny oldalán állt, amit a 40 éves bunyos a végén meg is köszönt nekik.

Nagyon szeretem a rajongókat. Nagyon köszönöm, hogy kijöttetek és tanúi voltatok a harcnak. Biztos vagyok benne, hogy örültetek ma este, mert jó harcot láttatok. Bár Thurman elvesztette a meccset és veretlenségét, de őszintén mondom, a legjobbat hozta ki magából. Nem volt könnyű ellenfél., mert egy rendkívül jó, erős ökölvívó. Azt hiszem, ma a jó isten megáldott engem, azért nyertem

– fogalmazott a Fülöp-szigeteki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik