Sport

Ungvári Attila bronzzal vigasztalódott a ronda monokli után

A 81 kilogrammos Ungvári Attila bronzérmet nyert a Papp László Sportarénában zajló cselgáncs Grand Prix-n.

A kétszeres Európa-bajnoki harmadik helyezett dzsúdós négy győzelem és egy vereség után a bronzcsatában az osztrák Shamil Borchashvilivel találkozott, aki korábban Nerpel Gergelyt búcsúztatta.

Ungvári – akinek a szeme alatt jókora monokli éktelenkedett – csaknem végig irányított az egy világkupa-aranynál tartó, csecsen származású ellenféllel szemben. Borchashvili a negyedik percben vazaari-gyanús dobást indított, de a bírók videózás után nem értékelték az akciót.

Az aranypontig tartó hosszabbításból két és fél perc telt el, amikor a szemlátomást jobb erőben lévő 30 éves magyar egy lábszár-átforgatásra vazaarit kapott, és győzött.

“A minszki Európa-bajnokságon szerzett bronzom természetesen értékesebb, de itt is mindenképpen örömet akartam szerezni a szurkolóknak, ha már ennyien kijöttek. Azt hiszem, a fejemet is vették volna, ha nem nyerek érmet” – mondta tréfásan Ungvári. Hozzátette, a második meccsén szerezte a szeme alatti monoklit, de nem foglalkozott vele.

A magyarok ezzel már két éremnél tartanak a hazai GP-n, ahol pénteken az 57 kilós Karakas Hedvig is harmadik lett.

Belenyúlt Karakas Hedvig szemébe az ellenfele, de így is nyert
Budapesten szerzett bronzérmet a magyar dzsúdós.

A nőknél a második versenynapon a 63 kilogrammos Özbas Szofi érte el a legjobb eredmény, aki ötödik lett.

Az ifjúsági olimpiai bajnok három győzelem és egy vereség után a bronzcsatában a kétszeres pánamerikai bajnok kubai Maylin Del Toro Carvajallal csapott össze. Első találkozójukon a 17 éves ceglédi dzsúdós remekül állta a sarat, mígnem bő két perc elteltével az ellenfél megkontrázott egy indítást, a földre vitte Özbast, és vazaarit kapott. Ezt az előnyét megőrizte a meccs végéig, így végül ő állhatott dobogóra.

“Úgy mentem fel a tatamira, hogy nem mások elvárásainak akarok megfelelni, hanem a sajátjaimnak. Ezért nem csalódás az ötödik hely, örülök, hogy felszabadultan tudtam dzsúdózni” – összegzett a magyar versenyző

A vasárnapi zárónapon öt súlycsoportban 16 magyar lép tatamira a Papp László Sportarénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik