Sport

Konta Johannát vérig sértette egy riporter a wimbledoni kiesése után

A magyar származású, de brit színekben játszó Konta Johanna számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a wimbledoni tenisztornán, miután kedden két szettben kikapott (7:6, 6:1) a cseh Barbora Strycovától. A kiesését követő sajtótájékoztatón az egyik újságíró a kérdésében nem kevés kritikát fogalmazott meg, amikor elkezdte sorolni, mikor hibázott Konta, és hogy persze az ellenfele is jó volt, de kulcsmomentumokban rontott a brit.

Ez a teniszszakmai véleménye?

– kérdezett vissza a játékos, amire az a válasz érkezett, hogy nem, az újságíró egyszerűen csak nézte a meccset és ezt látta a két szemével és a statisztikában is.

Oké, ettől még nem hiszem, hogy ilyen durván kellene belém szállni. Mindig is nyitott voltam felétek, srácok. Csak arról beszélek, én hogy éreztem magam a pályán. Ha nem akarjátok elfogadni a válaszom, vagy nem értetek velem egyet, rendben van. Hiszek a teniszemben és abban, ahogy versenyzem. Többet nem tudok mondani a kérdésre.

Ezután az újságíró folytatta a kérdezgetést, arra akart kilyukadni, hogy mi az, amit ebből Konta, aki egy Grand Slamet szeretne nyerni, tovább tud vinni magával a későbbiekben. A teniszezőnél itt fogyott el a türelem, azt mondta, ne kezeljék le őt.

Ahogyan ezt a kérdést felteszi, az nagyon tiszteletlen és lekezelő. Profi versenyző vagyok, aki mindent kiadott magából. Ez a helyzet

– mondta Konta, majd a sajtótájékoztató moderátora közbeszólt, hogy lépjenek inkább tovább.

Asztalborogatás és kiabálás nem volt, de azért a teniszsporthoz, főleg Wimbledonhoz képest ezek azért feszült pillanatok voltak. És ahogy a kommentekből ki lehet következtetni, mindenki Konta oldalán van, általános vélekedés, hogy a kérdések bunkók voltak és a teniszező reakciója teljesen indokolt volt.

Wimbledon – női egyes, negyeddöntő

Szvitolina (ukrán, 8.)-Muchova (cseh) 7:5, 6:4

Strycova (cseh)-Konta (brit, 19.) 7:6 (7-5), 6:1

Halep (román, 7.) – Csang Szaj-szaj (kínai) 7:6 (7-4), 6:1

S. Williams (amerikai, 11.)-Riske (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3

 

Az elődöntőben: Szvitolina-Halep, Strycova-S. Williams

Nyitókép: Laurence Griffiths/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik