Sport

Világbajnok úszó mentett ki egy fuldoklót a tengerből

Filippo Magnini megmentette egy ember életét Szardínia szigeténél, írja a BBC. A kétszeres világbajnok, valamint egyszeres olimpiai bronzérmes olasz úszó a barátaival közösen volt egy strandon nem messze Cagliaritól, amikor meghallották, hogy valaki segítségért kiált. Magnini azonnal odaúszott hozzá, majd a víz felett tartotta az erejével teljesen elkészült férfi fejét addig, amíg oda nem értek a vízi mentők.

Csak azt tettem, amit kellett

– mondta az eset után Magnini.

A 37 éves, már visszavonult sportoló az olasz 4×200-as gyorsváltó tagjaként volt harmadik az athéni olimpián, míg a két világbajnoki aranyérmét 100 gyorson nyerte 2005-ben, majd 2007-ben. Emellett van kilenc Európa-bajnoki címe is 50-es medencében. Legutóbb azzal került a hírekbe, hogy már visszavonulása után tiltották el négy évre tiltott teljesítménynövelő szer használata miatt, de ő maga ezt a vádat nevetségesnek nevezte.

Négy évre eltiltottak egy már visszavonult úszót
Jó darabig medence közelébe sem mehet a kétszeres világbajnok.

Nyitókép: Paolo Bruno/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik