Sport

Nadalnak most lett elege, nem tetszik neki a wimbledoni kiemelés

Rafael Nadal elégedetlen a wimbledoni teniszbajnokság különleges kiemelési rendszerével, írja az MTI. A spanyol világsztár kedden nyilatkozott kritikusan arról, hogy – az összes többi tornával ellentétben – a wimbledoni kiemelés nemcsak a világranglistás helyezéseken alapul, hanem figyelembe veszi a korábbi évek füves pályás eredményeket is.

Ez az egyetlen verseny, amely nem követi a ranglistát. Ez az ő döntésük, és bár második kiemeltnek jobb lenni, mint harmadiknak, el kell fogadnom a helyzetet

– fogalmazott a 33 éves Nadal, aki június 10-én pályafutása során 12. alkalommal nyerte meg a Roland Garrost, összességében pedig 18. Grand Slam-tornagyőzelmét aratta. Hozzátette, nem tartja jónak, hogy Wimbledon – ahol kétszer diadalmaskodott – az egyetlen torna, amely másféle kiemelési rendszerrel dolgozik.

A spanyol teniszező jelenleg második a világranglistán, ám a korábbi évek eredményeinek köszönhetően vélhetően a rangsorban harmadik svájci Roger Federer – Wimbledon nyolcszoros bajnoka – lesz a szerb Novak Djokovic mögött a második kiemelt.

Egy évvel ezelőtt a női mezőnyből kritizálták többen is a kiemelési rendszert, melynek köszönhetően a szülési szabadsága után visszatérő, később döntős Serena Williamset a világranglista 183. helyezettjeként is 25. helyen emelték ki a szervezők.

Nyitókép: Quality Sport Images/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik