Sport

Szinte még el sem kezdődött Wimbledon, Babos máris kiesett

Babos Tímea a selejtező keddi első fordulójában búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságtól, írja az MTI.

A selejtezőben 27. kiemelt, a világranglistán 124. Babos az első körben azzal a Sabine Lisickivel (283.) találkozott, aki 2013-ban döntős volt a füves pályás Grand Slam-tornán, azóta azonban formahanyatlással és sérülésekkel is küzdött. A 29 éves német játékos a keddi első játszmában remekül teniszezett, összesen kilenc ászt szervált – magyar riválisa egyet sem -, és Babos adogatását kétszer elvéve könnyedén került előnybe.

A második játékrész gyors Lisicki-brékkel indult, Babos azonban 1-3 után remek adogatásainak, valamint a német ellenfél ki nem kényszerített hibáinak köszönhetően játékot sem veszítve, 41 perc alatt egyenlített.

A döntő szettben is Lisicki irányította a játékot: a labdamenetek nagy része az ő nyerő ütéseivel vagy ki nem kényszerített hibáival értek véget. A német versenyző Babos első adogatójátékánál brékelt, és bár a magyar teniszezőnek ötször volt fogadóelőnye a folytatásban, ezek egyikét sem tudta kihasználni, így 1 óra 53 perc alatt búcsúzott az egyéni küzdelmektől.

Lisicki 59 nyerő ütés mellett 31 ki nem kényszerített hibát hozott össze, Babosnál ugyanez a mutató 20-15 volt.

Lisicki a meccs után elérzékenyülve adott interjút:

Babos a női párosok versenyében az első kiemelt a francia Kristina Mladenoviccsal.

Eredmény – wimbledoni tenisztorna, női selejtező, 1. kör

Sabine Lisicki (német) – Babos Tímea (27.) 6:3, 3:6, 6:3

A nyitókép az angliai Ilkleyben rendezett tornán készült, ahol Babos a múlt héten a döntőig jutott, és ott a román Niculescu győzte le. Fotó: Alex Livesey/Getty Images for LTA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik