Sport

Visszavonul a 200-szoros válogatott, világbajnok magyar vízilabdázó

Bejelentette visszavonulását Gór-Nagy Miklós, a Ferencváros világbajnok vízilabdázója.

Lezárul egy korszak és egy új kezdődik számomra, úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz a jövő

–  idézte klubja honlapja a 36 éves játékost, aki kiemelte: jobb pillanatot nem tudna elképzelni a befejezéshez. A zöld-fehér klubnál egy évig szerepelt, és mint a weboldal kiemelte: előbb európai Szuperkupát, Magyar Kupát és magyar Szuperkupát nyert az együttessel, majd tavasszal aranyérmes lett a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is.

Gór-Nagy elárulta: marad a medence mellett a Ferencvárosban, hiszen az utánpótlás munkáját fogja segíteni, emellett pedig a civil életére is szeretne több időt szánni.

Gór-Nagy 2013-ban Barcelonában világbajnok lett a magyar válogatottal, míg két éve a Margitszigeten vb-ezüstérmet nyert. Kontinensviadalokon két ezüst- és egy bronzmedállal gazdagodott. A világliga vasárnap zárult belgrádi nyolccsapatos szuperdöntőjében ötödik helyen végzett a nemzeti csapattal, utolsó mérkőzésén 15-13-as sikert ünnepelhetett Japán ellen, ez volt a 200. találkozója a válogatottban. Pályafutása utolsó találatát szombaton Kanada ellen szerezte.

Kiemelt fotó: Adam Pretty/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik