Sport

Gerendai Károly újabb műfajteremtő eseményt hozott tető alá

Több mint 40 sportág 2500 versenyzőjének részvételével rendezik a nyár legnagyobb sportfesztiválját, a Beach Sports Festivalt.

Június 20-23. között a Lupa Beachen a strandsportágak országos, regionális bajnokságait, valamint a hagyományosan zárt terekhez kötött sportok ez alkalomra kiírt versenyeit bonyolítják le. Ugyanakkor a hagyományos versenysportok mellett bemutatkoznak a jövő sportjai is.

A Beach Sports Festivalon a versenyzők mellett a strandolókat, kísérőket szintén aktív sportolásra invitáljuk. Jelentős szerepet kapnak a hagyományosan teremsportok, mint például a harcművészetek és küzdősportok, szellemi sportok, melyek esetében a sportolók és szurkolóik, családtagjaik által is régen várt értékként jelentkezik, hogy szabadban, strandkörnyezetben versenyezhetnek. Tekintettel az egyedi szépségű természeti környezetre, a fenntartható fejlődés és a környezet védelme hangsúlyozott része a fesztiválnak

– mondta Bóné Zoltán, a Beach Sports Festival versenyigazgatója.

A programsorozat keretében bemutatkoznak a jövő sportjai is. Ezen a hétvégén rendezik az e-sport triatlon országos bajnokság döntőjét, ahol a több mint 100 magyarországi és határon túli középiskola e-sport csapataiból a fináléba jutott legjobb a nyolc vehet részt. Sikeres nemzetközi példák bemutatásával, „E-Sport és Sport fejlesztés” címmel konferenciát tartanak iskolák, sportklubok, oktatók, pedagógusok, edzők, érdeklődő szülők részére. A programot a Kolumbiai Nagykövetség által támogatott salsaest, olimpiai, világbajnok kajak-kenusaink jégkorong „aranycsapat” és női válogatottal megmérkőző sárkányhajóversenye, továbbá megfelelő időjárási viszonyok esetén különleges légi bemutatók színesítik.

A Beach Sports Festivalon részt vesznek olyan sportágak is, melyek a szeptember 13-15. között Budapesten rendezett World Urban Games – Városi Sportok Világjátékán is szerepelnek. Ilyen például a parkour (akrobatikus elemekkel bővített városi akadályfutás) vagy a csapatjátékként szereplő frizbi.

Gerendai Károly, a Lupa megálmodója elmondta:

A strand mellett már a kezdetektől egy sportcentrumként képzeltem el a Lupát, ahol az amatőröktől a profikig mindenki aktívan pihenhet. Nagyon örülök, hogy most ennek az új, műfajteremtő eseménynek a kapcsán koncentráltan tudjuk megmutatni, hogy mennyi mindenre van lehetőség nálunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik