Sport

Kézidöntő: egy év szünet után újra bajnok a Veszprém

A 11 gólos veszprémi sikerrel záródó csütörtöki, első férfi kézilabda bajnoki döntő (35-24) után vasárnap parázs hangulatban kezdődött a visszavágó. A hazaiak a reménytelennek tűnő helyzet ellenére beleálltak a meccsbe, keményen, olykor túl keményen védekeztek, amit a két vendég, svéd játékvezető nem minden esetben díjazott.

A Szeged válogatott beállósát, Bánhidi Bencét például már a 12 . percben, 5-5-ös állásnál végleg zuhanyozni küldték, lévén fültövön találta a francia Mahét.

A játék képe vajmi keveset változott, nagy iram és ebből kifolyólag számos apró technikai hiba jellemezte a találkozót, ahol például a nyártól már Szegeden kézilabdázó Mikler Roland újfent maximálisan kiszolgálta a Veszprémet, olykor elképesztő védéseket mutatott be. Ilyet például:

A félidőre 14-14-es döntetlennel vonultak a felek.

A második játékrészben mit sem változott a helyzet, kiegyensúlyozott mérkőzésen egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, de azért szép mozzanatokban nem akadt hiány. Nagy Laci például Momir Iliccsel hozott össze egy remekbe szabott gólt.

A Szeged szinte végig 1-2 góllal vezetett, de végül 27-27-es döntetlennel zárult a találkozó.

A Veszprém tavaly hosszú idő után elvesztette a bajnokságot a Szegeddel szemben. Októberben még nagyon mélyen voltak, aztán az új, spanyol edző, David Davis összekapta a társaságot. Ennek eredményeképp idén kupát ugyan nem nyertek, de visszaszerezték a magyar trónt. Ez a 26. bajnoki aranyuk.

A külön erre a célra gyártott bajnoki sapkában meg is ünnepelték a sikert azon nyomban, ahol Nagy Laci különösen szép, sportszerű gesztussal átengedte a kupa első érintésének jogát a már kilencszeres magyar bajnok Terzicsnek.

Nagy Lászlóéknak két mérkőzés van hátra a szezonból, mégpedig a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. Gyanítjuk, ott is óriási örömmel megtenné ezt.

Férfi kézilabda-bajnokság, döntő, második mérkőzés, eredmény:

MOL-PICK SZEGED–TELEKOM VESZPRÉM 27–27 (14–14), Bajnok: Veszprém (62–51)
Szeged, Játékvezetők: Mirza Kurtagic, Mattias Wetterwik (svédek)

SZEGED: SEGO – Sostaric, Maqueda 4, Bombac 2, Bánhidi, Zsitnyikov 1, Källman 2. Csere: Canellas 4 (2), Gaber 4, BODÓ 4, Sigurmannsson 2, Henigman, BALOGH ZS. 4 (3)
Edző: Carlos Pastor
VESZPRÉM: MIKLER – Lékai 4, NAGY L. 3, Blagotinsek 1, Mackovsek, Terzic, STRLEK 5. Csere: Sterbik (kapus), Tönnesen 4, Marguc 2, NILSSON 4, Mahé 2, Nenadics 1, Ilics 1
Edző: David Davis
Az eredmény alakulása: 4. p.: 2–0. 6. p.: 4–1. 8. p.: 4–4. 13. p.: 6–5. 16. p.: 8–6. 19. p.: 10–7. 22. p.: 10–9. 25. p.: 11–10. 28. p.: 13–11. 32. p.: 14–15. 37. p.: 18–15. 50. p.: 23–20
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik