Sport

Kozák legyőzhetetlen, minden számot megnyert, amiben elindult

Kozák Danuta és Kárász Anna duója nyerte a kajak kettesek 500 méteres versenyét szombaton a kajak-kenusok Szolnokon zajló első válogatóversenyén, írja az MTI.

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák a korábbi napokon már 500 és 200 méter egyesben is a leggyorsabbnak bizonyult, most pedig párosban is legyőzhetetlen volt Kárásszal. Világbajnoki címvédő kettősük rajt-cél győzelmet aratott, a mezőnyből egyedül a Csipes Tamara, Medveczky Erika páros tudott velük tartani, de ez az egység is több mint egy hajót kapott tőlük a célban.

Kozák ezzel százszázalékos teljesítménnyel zárta a válogatót, miután vasárnap már nem száll vízre.

A szombati napon további két ötkarikás számban rendeztek finálét. Női C-2 500 méteren a toronymagas favorit Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros diadalmaskodott hatalmas fölénnyel és férfi K-2 1000 méteren is érvényesült a papírforma, ugyanúgy a Koleszár Mátyás, Németh Viktor duó győzött, mint két héttel ezelőtt, a rangsorolón. Utóbbi számban Tóth Dávid és Kulifai Tamás lett a második, a 41 éves, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és győri klubtársa, Erdőssy Csaba pedig a harmadik.

A vasárnapi zárónapon kilenc döntő lesz.

Eredmények – szombat

férfiak:

K-2 1000 m:
1. Koleszár Mátyás, Németh Viktor (Budapesti Honvéd SE) 3:17.382 p
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (UTE) 3:18.527
3. Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba (Graboplast Győri Vízisport SE) 3:18.844

 

nők:

K-2 500 m:
1. Kárász Anna, Kozák Danuta (NKM Szegedi Vízisport SE, UTE) 1:40.311 p
2. Csipes Tamara, Medveczky Erika (Budapesti Honvéd SE) 1:42.211
3. Gazsó Alida Dóra, Bodonyi Dóra (KSI SE, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 1:43.728

C-2 500 m:
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri Vízisport SE) 1:58.991 p
2. Kisbán Zsófia, Bragato Giada (Lágymányosi Spari Vízisport, Tiszaújvárosi KKSE) 2:06.424
3. Bonyai Regina, Kulcsár Dorina (Bajai Vízisport Klub, Dunaferr) 2:10.141

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik