Sport

Fejest ugranak a magyarok a káosz-vb-be

Hétfőn, Dél-Korea ellen kezd a kazahsztáni divízió I/A-s világbajnokságon a magyar jégkorong-válogatott, amely a biztató felkészülés végén elveszítette lebetegedő szövetségi kapitányát. A mezőny hemzseg az erős csapatoktól és az elmúlt évek után már azt sem lehet kizárni, hogy történik valami világraszóló meglepetés. Beharangozó.

Kazahsztánon át vezet az út Svájcba. Persze ez innen Magyarországról nézve jó nagy kitérő, ám most jégkorongról van szó, és idén a Nur-Szultánára átnevezett Asztanában rendezik a divízió I/A-s világbajnokságot, ahonnan az első két helyezett válogatott jut majd fel a 2020-as elitmezőnybe.

Erre a két helyre most öt csapat pályázik eséllyel, közte a magyar is.

A magyar jégkorong egész jó évet zárt. Ezúttal már nem csak az osztrák bázisú bajnokságban szereplő Fehérvár játszott az itteninél jóval erősebb ligában, hanem a szlovák élvonalba vándorló MAC és a DVTK is, ez pedig meg is látszik az összetételen: a 23-as keretből 17-en ebből a három csapatból érkeztek.

A három említett klub jól is szerepelt,

  • a Volán felsőházba és rájátszásba jutott az EBEL-ben,
  • a DVTK parádés alapszakaszt nyomott az Extraligában,
  • a MAC pedig épp a miskolciakon át jutott el a negyeddöntőig Szlovákiában.

A magasabb színvonalú bajnoki meccsek után a felkészülés során elég jó képet festett a magyar válogatott, kezdve azzal, hogy majdnem sikerült kiegyenlíteni a svédek ellen négygólos hátrányból, de oda-vissza vertük a lengyeleket, a formálódó szlovénokat 7-4-re, az A-csoportra hangoló olaszokat 6-1-re győztük le, egyedül a vb-főpróba sikerült gyengébben a britek ellen, 3-1-re kikaptunk.

Két komoly hiányzónk van

Ha végignézünk a csapatunkon, akkor megállapíthatjuk, hogy nem nagyon lehetne erősebbet összerakni. A kapuban minden bizonnyal Vay Ádám lesz az első számú választás – noha az első meccsen Bálizs Bence véd majd -, akit egy éve a divízió I/A-s világbajnokság legjobb kapusának választottak. A védelem masszívnak tűnik, ráadásul összeszokott párosok alkotják, míg elöl kifejezetten biztató, hogy

Hári Jánosnak olyan szezonja volt Fehérváron, hogy az finn élvonalbeli szerződést ért neki – 53 mérkőzésen 67 pontja volt.

A budapesti vb legjobb magyar csatára, Sebők Balázs nagyon hiányozni fog, de a Finnországban profiskodó játékos esetében sokkal fontosabb az egészsége, rövid időn belül három agyrázkódása is volt, így februárban úgy döntött, hogy több hónapos kényszerpihenőt tart a biztos felépülés érdekében. Nem lesz ott a csapattal Jarmo Tolvanen sem, a válogatott finn szövetségi kapitánya napokkal a vb kezdete előtt lett rosszul, kórházba került, és ugyan azóta már jobban van, nem utazott Kazahsztánba.

Pár nappal a vébé előtt kórházba került a hokiválogatott szövetségi kapitánya
Emiatt a szövetség úgy döntött, az eddigi másodedző vezeti a csapatot a vébén.

Megbízott edzőként a MAC vezetőedzője, Majoross Gergely irányít majd, aki mindent tud a válogatottról, amit lehet, 2013 óta tagja a stábnak, korábban pedig tíz éven volt maga is válogatott, ott volt a szapporói csodánál is.

Bitang házigazdák, NHL-sztár és hokizó szövetségi elnök az ellenfeleknél

A mieink tehát elvégezték a kötelező házi feladatot a világbajnokság előtt, ugyanakkor még ezek mellett is azt kell mondjuk, hogy bravúr lenne a feljutás, annyira erős a mezőny idén is.

A magyarok programja

április 29., hétfő: Magyarország-Koreai Köztársaság 8.30

április 30., kedd: Fehéroroszország-Magyarország 15.30

május 2., csütörtök: Litvánia-Magyarország 8.30

május 3., péntek: Magyarország-Szlovénia 15.30

május 5., vasárnap: Kazahsztán-Magyarország 15.30

Kazahsztán semmit sem bíz a véletlenre, elég erős csapatot állít ki a hazai vébére, minden adva van ahhoz, hogy diadalmenetben jusson fel a világ legjobbjai közé. A keret eléggé összeszokott, 16-an is abból a Bariszból érkeznek, amely az orosz bajnokságban szerepel, idén ment egy kört a rájátszásban is. A bivalyerős hazai mag mellett van öt honosított hokisuk is.

Szlovéniától több meghatározó játékos is hiányozni fog, viszont

náluk lesz az egész vébémezőny legnagyobb sztárja, a 2006 óta az NHL-es Los Angeles Kingsben játszó Anze Kopitar,

aki kerek-perec kijelentette: ő csak a feljutással lenne elégedett. Márpedig, ha neki ez a célja, azt illik komolyan venni, főleg, hogy bár a felkészülés során becsúszott nekik pár vereség, a szlovén válogatott legnagyobb erőssége az, hogy pont a kiélezett tétmeccseken tudja a legjobb teljesítményt nyújtani.

Fehéroroszország az A-csoportból esett ki tavaly, ami elég sokkolóan hatott, ugyanis 2005 óta minden évben a legjobbak között szerepeltek, négyszer még negyeddöntőig is mentek az elitvébén. A kiesésnek megvoltak a következményei, változások történtek a szövetségnél és hosszú idő után ismét újra az orosz a hivatalos nyelv az öltözőben, mióta Andrej Sidorenko a szövetségi kapitány. A fehérorosz keret tele van rutinos játékosokkal és feltörekvő tehetségekkel, és nekik is van két honosított észak-amerikai hokisuk.

Dél-Korea volt az A-csoport másik kiesője tavaly, ők most egy kicsit sötét lónak tűnnek a vb előtt. Az ázsiai csapat a közelmúltban rohamos fejlődésen ment keresztül, virítani akartak valamit a hazai rendezésű olimpián és ez sikerült is nekik: a 2018-as játékokon helytálltak, a nagy felkészülés közben pedig két éve a világelitbe jutottak. Ott aztán leszerepeltek, de már előre tekintenek és Jim Paek szövetségi kapitány irányításával megkezdték az újabb olimpiai ciklust, így ugyan vannak még a csapatban honosított hokisok, de már sokkal több hazai játékos kap majd bizonyítási lehetőséget.

Pár éve még mindenki őket verte el, most a legjobbak között vannak
A dél-koreai jégkorong-válogatott megcsinálta azt, amire a divízió I/A-s világbajnokság előtt szinte senki sem számított: feljutottak az A csoportba.

Litvánia a divízió I/B-ből érkezett, és ugyan könnyű lenne ujjal mutogatni rájuk, mint a mezőny leggyengébb csapatára, azok után, hogy két éve Dél-Korea, tavaly pedig Nagy-Britannia szaladt át a világ másodosztályán, már nem merünk ilyet tenni. Mindenesetre ők már annak is nagyon örülnének, ha megragadnának ezen a szinten. A keret tagja a legendás litván hokis, Dainius Zubrus is, aki közel 1400 meccset játszott anno az NHL-ben. Zubrus már 40 éves és egyébként a litván hokiszövetség elnöke, de még így is befér a válogatottba.

A végeredmény megtippelhetetlen

Elértünk a cikk azon részéhez, amikor valami okosat kéne mondani, de az elmúlt évek megtanítottak rá: a divízió I/A-ban tényleg bármi megtörténhet, gyakorlatilag bárki feljuthat az A-csoportba, de ugyanúgy kieshetnek olyan együttesek is, amelyekről nem is gondoltuk volna. Az egész vébé egy őrült rohanás, a csapatok hét nap alatt játsszák le az öt-öt meccsüket, így egymást követik a váratlanabbnál váratlanabb események.

Így a végén majd az a két válogatott fog örülni, amely ezt a káoszt a legjobban tudja kezelni. Reméljük, a magyar lesz az egyik.

A magyar válogatott kerete

kapusok:
Bálizs Bence (MAC Újbuda) 1990.05.30., 193 cm, 95 kg, 61
Vay Ádám (DVTK Jegesmedvék) 1994.03.22., 196, 103, 23

hátvédek:
Macaulay Scott (MAC Újbuda) 1990.11.23., 174, 79, 8
Pozsgai Tamás (MAC Újbuda) 1988.07.26., 185, 88, 100
Stipsicz Bence (Fehérvár AV19) 1997.02.03., 186, 85, 45
Szabó Dániel (Fehérvár AV19) 1995.08.20., 189, 92, 27
Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék) 1988.02.17., 189, 80, 112
Varga Arnold (UTE) 1992.06.19., 190, 95, 57
Wehrs Kevin (Tölzer Löwen, német) 1988.04.07., 178, 77, 46

csatárok:
Bartalis István (Schwenningen, német) 1990.09.07., 186, 88, 65
Benk András (UTE) 1987.09.03., 188, 94, 142
Bodó Christopher (MAC Újbuda) 1991.08.05., 178, 82, 25
Erdély Csanád (Fehérvár AV19) 1996.04.05., 188, 86, 51
Galló Vilmos (Timra, svéd) 1996.07.31., 182, 86, 39
Hári János (Fehérvár AV19) 1992.05.03., 175, 77, 73
Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék) 1989.08.15., 188, 90, 118
Nagy Gergő (FTC-Telekom) 1989.10.10., 191, 96, 82
Nagy Krisztián (MAC Újbuda) 1994.07.28., 180, 87, 75
Sarauer Andrew (Fehérvár AV19) 1984.11.17., 194, 93, 59
Sofron István (Fehérvár AV19) 1988.02.24., 189, 91, 119
Terbócs István (MAC Újbuda) 1996.06.28., 183, 96, 33
Vas János (DVTK Jegesmedvék) 1984.01.29., 186, 92, 152

vészkapus:
Rajna Miklós (MAC Újbuda) 1991.06.22., 178, 85, 83

Fotó: MTI/Czagány Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik