A Szilas-pataktól indulva háromszor kerülte meg a Horn-fokot. Hogyan lesz egy magyar gyerekből többszörös földkerülő szólóvitorlás?
Valóban a patak partján, Rákospalotán nőttem fel, de nem magam által választott életpálya ez. Beleszülettem. Édesapám a MAHART-ot szolgálta különböző területeken ötven évig – én később 25 éven át –, de tán a tengerhajózás az egyetlen üzletág, amelyben közgazdászként nem dolgozott. Szívügye volt a Balaton és a balatoni hajózás, rengeteget tett a fejlesztéséért, így nem csoda, hogy a család minden tagja vitorlázott. Én is a Balatonon szívtam magamba a hajózás szeretetét.
Majd 30 évvel ezelőtt, 1991-ben hajózta először körbe a Földet, most sikerült harmadjára. Melyik volt a legnehezebb?
A legelső, a ’90-91-es.
A rutintalanság miatt?
Azt nem mondanám, mert már 13 évnyi tengerhajózással a hátam mögött vágtam neki, de ott ébredtem rá, teljesen más műfaj a szólóvitorlázás. Korábban jóval nagyobb hajókkal és legénységgel szereztem tapasztalatot. A Balaton 31-es, amivel ’90-ben nekivágtam, 9,5 méter hosszú. Jószerivel egy mentőcsónaknál kisebb hajóval kerültem meg a Földet első magyarként, amely hihetetlen közelségbe hozta a tengert. Ott a leghosszabb szakasz, amit kikötés nélkül vitorláztam négy hónap és 18 nap volt – egyszer, 30 napra megálltam szerelni, készletezni –, most ez az idő kikötés nélkül, megduplázódott.
Nem kegyelte Fortuna
A hírek szerint a jubileumi Golden Globe Race-en többször került nehéz helyzetbe, nem sokkal a rajt után felborult.
Ez benne van a pakliban. Ezek a hajók tőkesúlyosak, olyanok, mint a keljfeljancsi, talpra állnak. A kérdés az, a borulás, ami pillanatok alatt, rendkívüli dinamikával következik be, milyen kárt tesz. A legrosszabb esetben törik az árbóc, betör a víz, elsüllyed a hajó. Én szerencsére nem borultam 360 fokosat, de az árbócom lefeküdt a vízre. A fő problémát az okozta, hogy az egyik nyílászáróm nyitva maradt és körülbelül 3-400 liter víz betört a hajó belsejébe. Rendelkeztem rövidhullámú adóvevővel – azt használhattunk, mert már létezett 1968-ban is –, de az teljesen elázott, használhatatlanná vált, így a kommunikációm a szárazfölddel a minimálisra csökkent.
Nem volt Fortuna kegyeltje.
Nyilvánvaló, hogy a szerencse valahogy kerülte a hajómat, mert olyan dolgok történtek, amilyenek eddigi hajózásaim alatt nem. Például az árbóccsúcsomon volt egy mechanikus széljelző. Ez azért fontos, mert, ugye, semmiféle modern digitális technikát nem engedélyeztek. Ezt a széljelzőt, és a szintén az árbócon lévő ultrarövid hullámú rádióm antennáját, továbbá az árbóclámpát egy madár lekaszálta Tasmania után. A vicc az, hogy feltettem az új széljelzőt – a másik kettőt óvatosságból nem tettem vissza –, de három héten belül egy újabb madár újra legyalulta. Egyszerűen a sötétben véletlenül belerepülhetett. A pechsorozat másik bizonyítéka, hogy mi nem használhattunk többek között elektronikus, csak hagyományos sebességmérőt.
Azt hogy kell elképzelni?
Az ember egy hosszú propellert húz maga után a vízben, ami egy mechanikus számlálóhoz van hozzáerősítve, a forgó rész pörgeti ezt a számlálót olyan gyorsan, amilyen sebességgel haladsz. Egy ilyen eszközzel korábban 40-50 ezer mérföldet hajóztam, ehhez képest most ezt elvitte egy hal. Volt egy tartalékom, pár héttel később abba is beleakadt és is elvitte egy másik. De ez hagyján. A szólóvitorlázás elengedhetetlen eszköze az úgynevezett szélkormány, amelyet akkor kapcsol be az ember, ha navigálni, enni, inni, aludni szeretne. Ezzel az eszközzel nekem a borulásom miatt végig gondom akadt, így rengeteget kellett kézzel kormányoznom, jóval kevesebbet tudtam pihenni, előfordult, hogy napokig nem aludtam – bár ez nem annyira szokatlan a szólóvitorlázásban.
Hétköznapi fejjel ez kibírhatatlannak tűnik.
Mértéktelen koffeinfogyasztással megoldható. De vannak olyan technikák, amit például az első földkerülésemnél fejlesztettem ki. Egyfajta akasztós technika. A kabinban, a felső bejárati résznél kreáltam a fejemnek egy olyan pozíciót, hogy ha összecsuklottak a lábaim, akasztott helyzetbe kerültem, ami azonnal fölébresztett. Sokféle trükkel dolgozik az ember, további részletekért ajánlom a könyvemet.
Az ember olykor hetekig nem vált ruhát
Az évtizedek alatt volt alkalma megtapasztalni, mire képes a tenger. Mire?
Például soha nem kerülsz ugyanabba a helyzetbe. Ha az ember már azt hiszi, mindent látott, mindent tud, a természet mindig képes valami újat mutatni. Ennek a versenynek a különlegessége időjárási szempontból az volt, hogy most épp olyan ciklusba került a Föld, hogy változékonyabb, labilisabb az időjárás, és ezek a változások nagyon gyorsan, nagy intenzitással zajlanak. A tengeren korábban elképzelhetetlen volt, hogy fél órán belül 180 fokot változzon a szél, ami totál átrendezi a hullámokat, befolyásolja az áramlatokat. Most már tudom, ez is előfordulhat.
30 év ekkora változásra viszonylag rövid idő a Föld történetében. Ez is a globális felmelegedés számlájára írható?
Erről sajátos tézisem van. Nem hiszem, hogy a változást az ember, a kipufogógáz, idézi elő. Az általános felmelegedés az adott földciklus miatt történik. A vikingek soha nem mennek elsőként Amerikába, ha Grönland nem lett volna zöld. Akkoriban is lehetett egy felmelegedési időszak, ami kedvezett az áthajózásnak. Ennél van még egy sokkal kézzelfoghatóbb ok, a nap-hold tevékenység, ami egy 11 éves ciklus. 1990-91-ben egy csúcson, a maximumon hajóztam, ez erős szeleket produkált, befolyásolta az ionoszférát, amitől gyorsabban haladtam, sokkal jobb volt a rádiózás. Most a nap-hold tevékenységi ciklus közepén vagyunk.
A Horn-foknál a hetekig tartó hideg, az egyenlítőnél a forróság nehezíti a hajós életét, de mindvégig folyamatos pára, vízpermet alatt áll. Hogy lehetett ehhez ruházatban felkészülni, alkalmazkodni?
Ötven éve hajózom, de olyan ruházatom még sosem volt, mint most.
Öltözködésben nem kellett az 1968-as időszakhoz alkalmazkodni?
Szerencsére nem, de őszintén mondom, hálás lehet nekem a Helly Hansen, mert olyan teszten esett keresztül a felszerelésem, amely tényleg igazán ritka. Ráadásul nem egy-kéthetes időintervallumban, hanem 253 napig kellett bírja a megfelelő technikai-ruhaalternatíva az olykor trópusi meleget, a sarki hideget, a hóesést vagy a folyamatos vizet. Bírta.
Sűrűn vált ruhát a szólóvitorlás?
A ruhaviselésnek van egy protokollja. A legénységes hajóknál tudják váltani a ruhát bármikor, amikor kell, itt van, hogy napokig, uram bocsá’ hetekig nem tudtam levenni magamról semmit. Ezért a ruhának lélegeznie kell, miközben meg kell védjen valamennyi létező környezeti hatás ellen. Szárazföldi ember számára elképzelhetetlen például, hogy ha nem veszed fel a vízzáró réteget, hanem csak úgy egy percre felszaladsz a fedélzetre megigazítani valamit, akkor fennáll a veszély, hogy ha csak egy alsó réteg vizet kapsz, talpig elázol. De az hagyján, tiszta só leszel. A sót pedig csak egyetlen módon tudod eltávolítani magadról, édesvízzel, ami a legdrágább kincsed.
Amerre a szem ellát, mindenhol a víz az úr, mégis a víz a legféltettebb kincs
Ehhez képest mennyi vízkészletet, mennyi élelmet vitt magával?
Élelemmel jól álltam, abból 3-4 hétnyi mennyiséggel túl is tankoltam magam. A család meglepett az utolsó pillanatban egy csomaggal, Glóbus konzervtől a Balaton szeletig minden akadt benne, még jófajta ital is. Halásznom sem kellett, mert fel voltam lazaccal, szardíniával, különböző halak szárított és egyéb változataival, továbbá kapszulában vittem magammal zöldség- és gyümölcskoncentrátumot.
Létezik valami speciális étrend a hajón?
Van egy különleges étel, a Pemican, amit az indiánok találtak ki. Több száz éves recept alapján készített, zsírral és mézzel tartósított darált marhahús. A régi expedíciók nagy alakjai, Amundsen, Scott és a többiek is ezt használták. 200 éves múltra tekint vissza, komoly energiatartalma van. Olyasmi kiszerelésben van, mint mondjuk egy virsli. Ez fogyasztható zsebből, mert fent a fedélzeten, miközben kormányzol, feltépsz egy ilyet és már fogyaszthatod is. Nem mondom, hogy a világ legjobb étele, de óriási az energiatartalma.
A tengeren nyilván sokkal nagyobb gond az édesvíz. Ha elfogy, hogyan lehet pótolni?
Két tartályom volt a hajón, indulásnál összesen nagyjából 400 liter vízzel feltöltve. A gondot az okozta, hogy az ember az esővízzel pótolja az elfogyasztott mennyiséget – mosdásra nyilván nem jut –, de nekem az első 4-5 hónapban szinte nem adódott olyan alkalmam, amikor fel tudtam volna tölteni a készletet, így a Horn-fok előtt már erősen a végét jártam.
Ilyen hosszú időn át nem esett?
Esni esett, csak a gond az, nem úgy, hogy tölthettem volna. A legnagyobb vízfogó felület a vitorla, optimális esetben abból belefolyt a fedélzeten pont alá rakott vászonvödrömbe, aminek alul van egy le-, vagy átfolyó csöve, ami a hajótestben lévő víztartályba továbbítja azt. Viharban az ember nem foglalkozik ezzel, mert más dolga van, meg egyébként is keveredik a sós tengervíz az édes esővízzel. Ha rövid az eső, az pedig azért baj, mert az vitorlára rászáradt vastag sóréteget előbb le kell mossa az eső, csak utána lehet gyűjteni. Ellenkező esetben a tartályban lévő édesvíz is sós lesz, ami nem egészséges. A hosszabb, úgynevezett áztató eső a legjobb, na ez volt ritka vendég. A befutó előtt hasonló helyzetben hajóztam, mert végül a nullához képest pár liter plusszal fejeztem be a versenyt.
A parton más versenyt ismert meg, mint amit átélt
Mindezen hátráltatások ellenére negyedik helyen végzett.
Tudni kell, a verseny már a szárazföldön eldől. Bár behatárolt a részvevő hajók minősége, hossza, mégsem egyformák. Az én kis hajóm, a Puffin a 18 részvevő közül a leglassabb, 12,3-as. Az előttem befutó észt Randmaa 13,8-as vitorlaterületű, ami annyit jelent, hogy objektíven egy csomóval gyorsabb, azaz egy tengeri mérföld/órával halad sebesebben alaphangon. Ez naponta körülbelül 25 tengeri mérföld. Ezért az eredményemre különösen büszke vagyok.
Azt is írták, az első hármat ki kellett volna zárni, mert ilyen-olyan módon szabálytalan külső segítséget kaptak. Nem lesz óvás?
Nem. Nem tudom bizonyítani.
Leírták, hangfelvételek vannak. Például arról, ahogy az épp az ön előtt végző észtet a partról navigálják, hogyan kerülje el a vihart.
Igen, de úgy vagyok vele, amit én látok, amivel szembesülök, az valóban van, a többi csak feltételezés. Amióta itthon vagyok, még arra sem volt időm, hogy átolvassam ezeket a híreket és megemésszem. Ami biztos, a csak a parton elérhető háttér-információkból, amelyekről nekem ott kint fogalmam sem lehetett, egyre inkább egy új versenyt ismerek meg. Ezek alapján valóban olybá tűnik, eddig én voltam az egyetlen – és Sir Robin Knox-Johnston –, aki minden modern külső segítség nélkül hajózta körbe szólóban a Földet. Ezt most a helyére kell tennem.
A kihíváson, hogy megcsinálja azt, amit ötven évvel ezelőtt Sir Robin Knox-Johnston, mi motiválta még?
Először is, lendületet megtartani legalább olyan kurázsi, mint a lendületet fölvenni. Egyfajta folyamatosságot próbáltam üzenni azoknak, akik ugyan elérték már a nyugdíjas kort, de ettől még a példám azt mutatja, nem kell lelassulniuk és csak a „földi örömökre” koncentrálniuk. De most ebben a versenyben egy sajátos, kicsikét önző fő missziót választottam.
Illetve megmentettem és hazahoztam belőle egy keveset, mint földkerülőt, és azt majd arról a Helga nevű hajóról szeretném a Balatonba szórni, ami annak idején Füreden a parton állt, és amit ő mentett meg az utókornak.
Kopár Istvánt itthon mindenhol kikosarazták
Miért amerikai színekben versenyzett?
Csaknem tíz éven át voltam Magyarország úszó nagykövete – legalábbis én így könyveltem el magam. Rendre a magyarságot próbáltam képviselni, áruként magammal vinni, így aztán a spanyol királytól George Bush elnökig mindenkihez eljuttattam valamilyen módon egy-egy Hungarikumot, mint hajós. Ehhez képest sokkal nagyobb sikerként könyvelték el a sikereimet külföldön, mint itthon, jobban is ismernek ott, mint itt. De nem ezért hajóztam az Egyesült Államok lobogója alatt. Ez a műfaj nem űzhető pénz nélkül. A korábbi földkerüléseim, óceánátszelő versenyeimet is mind magyar lobogó alatt tettem meg. A Golden Globe Race előtt is megfutottam a kört a miniszterelnöki hivataltól a budapesti főpolgármesterig mindenhol próbálkoztam, de mindenhol kikosaraztak. Maradt az amerikai lobogó – háttérben a magyarral, mert a versenyben végig magyar hajósként tartottak számon.
Nem szeretik Kopár Istvánt Magyarországon?
Van erre egy belső használatra szóló konkrét válasz és egy publikus. Utóbbi szerint mindenki azt mondja rólam, hogy nem jól menedzselem magam, vagy financiálisan nincsenek meg azok a készségeim, amelyek manapság szükségesek a jó „önmarketingeléshez”.
Fa Nándor mindent megkapott. Ő jobban marketingeli önmagát?
A Nándival príma a kapcsolatom, nem szeretném elrontani. Bár a Golden Globe Race-nek a költségvetése, a Vendée Globe-hoz képest, ahol a Nándi remekül teljesített, összehasonlíthatatlan. Filléres ahhoz képest, ami az ottani versenyzéshez szükséges. Ennek ellenére, vagy pontosabban ezért nem kaptam itthon szponzort – ezzel meg is válaszoltam mindent, ha ezt megfelelően értelmezi.
Nagyságrendileg mekkora forrásból lett negyedik?
Ha az ember versenyképes szeretne lenni, 350-400 ezer dollárnak megfelelő összeg szükséges.
Az durván 110-120 millió forint. Kabátgombnak tűnik a jelenkor sporttámogatásaiban megforduló összegekhez képest, főleg ha azt vesszük, úgy magyar zászló és nem amerikai alatt érhette volna el ezt az eredményt.
Ha arra gondolunk, hogy ez a sporttörténelem leghosszabb versenye, ha arra gondolunk, hogy a vitorlázásban feketén-fehéren ez a legnehezebb verseny, ha arra gondolunk, hogy éppen öten létezünk a világban, akik ezt teljesítették, akkor azt gondolom, tán érdemes lett volna befektetni ebbe.
A Balaton sajnos nem marad meg az unokáinknak
66 éves. Van még a tarsolyban hasonló tengerikaland-terve?
Ilyen nagy útra már nem vállalkozom.
Egyéb konkrét megvalósításra váró terv?
Az ország idegenforgalma számára Budapest után a Balaton a legfontosabb. Látjuk azt a fantasztikus fejlődést, ami az utóbbi években végbement. De a Balaton sajnos nem marad meg az unokáinknak, dédunokáinknak, mert a természet folytán folyamatosan iszaposodik, töltődik fel, ezért állandóan kotorni kell. Ha nem építjük meg a Sión azt a négy zsilipet, amelyet már a ’60-as években megterveztek, előbb-utóbb vége lesz.
Ha ilyen egyértelműen rossz a helyzet, miért nem építik meg?
Mert nem egy azonnal megtérülő befektetés. Nem szeretnék politizálni, de a vezetők sok esetben rövid távon gondolkodnak.
A 60-as évek óta elég sok és „sokszínű” vezetése volt már az országnak. Egyik sem tartotta fontosnak?
Mindenki halogatja, mert adott esetben nem az ő időszakában érik be a profit. De ha valaki Széchenyi módon gondolkodik, akkor rájön, ez muszáj, mert ki akarja elveszteni a magyar tengert?
Magyarországon fog élni, és ezért tevékenykedni, vagy Amerikából próbál hatást gyakorolni?
Korábban rendre úgy éreztem, hogy nyelvi nehézségeim vannak a honfitársaimmal. Magyarul: inkább meg nem értéseim. Én mindig a megoldásban, a hosszú távú megoldásban gondolkodtam, hasonlóan, mint édesapám. Nyilván ezért is fogott meg az az Amerika, ahol először az E-betűt tanítják az ABC-ből a gyerekeknek, aztán az X-et, mert az Exit, a vészkijárat ezzel a két betűvel kezdődik. Vagy az az Amerika, ahol a forgalmid lejárati dátuma minden esetben a születésnapod, mert azt biztosan nem felejted el. A praktikusság. Nincs tökéletes társadalom. Amerikába a behurcolt rabszolgák nélkül mindenki önként ment és azért dolgozott, hogy egy jobb, működőképesebb társadalmat akart építeni. 98 óta élek Amerikában, de amellett, hogy szeretném ezt a fajta gondolkodásmódot, életet javító, jobbító szemléletet meghonosítani itthon, szeretnék még egy kört futni a Balaton érdekében. Mielőtt elköszönök ettől a földi élettől, hátha sikerül megvalósítani azt, ami édesapámnak egyetlen befejezetlen munkájaként nem sikerült, mert nem tudta keresztülverni 50 év alatt egyetlen adminisztráción sem.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
