Sport

Vranjest a politika és idős játékosok csinálták ki Veszprémben

Ljubomir Vranjes munkássága nem hagyott mély nyomot a magyar kézilabda-szurkolókban, a svéd edző nagy reményekkel érkezett a Veszprémhez és a férfi válogatotthoz, de egyik fronton sem aratott átütő sikert.

A válogatott az irányításával nyeretlenül, három vereséggel búcsúzott az egy évvel ezelőtti, horvátországi Európa-bajnokságon, Szlovénia bravúros búcsúztatásával kijutott viszont a vébére, ahol a Csoknyai István, Vladan Matics párossal a 10. helyen végzett.

Élve boncolták fel a magyar férfi kézilabdát
Tükröt tartottak a magyar kézilabda elé. Kérdés, a magyar szakemberek is azt látják benne, amit a játék és az eredmények kristálytisztán bizonyítanak.

Vranjes a Veszprémmel megnyerte a Magyar Kupát, de nem sikerült megvédenie a bajnoki címet, illetve már a rájátszás első fordulójában kiesett a Bajnokok Ligájából.

A Handballexpert.com szúrta ki, hogy Vranjes most a Kreis ab nevű német kézilabdaoldal podcastjában nyilatkozott, és tanulságos dolgokat mondott magyarországi szerepvállalásával kapcsolatban.

  • Vranjes a beszélgetés során többször is megjegyezte, hogy a politikának túl sok szerep jutott, amire ő előzetesen nem számított. 
  • Az első évében nem tudott érdembe előrelépni a Veszprémmel, mert új csapatot akart építeni, ami az idősebb játékosoknak nem tetszett, a klub részéről pedig hiányzott a türelem.
  • Azt nagyjából sejteni lehet, hogy a magyar férfi kézilabda két zászlóshajója, a Veszprém és a Szeged is a saját pecsenyéjét sütögeti, Vranjes ezt megerősítette, amikor azt mondta, mindkét klub a saját érdekeit helyezte előtérbe, és mást akartak, mint a válogatott.
  • Jóval fáradtabbnak érezte magát, mint egy Bundesliga-csapat edzőjeként, mivel nem csak a kézilabdával kellett foglalkoznia. Októberben köszönte meg a munkáját a Veszprém és a magyar szövetség, neki pedig januárig eltartott, mire helyre rakta magában a történteket és kérdést kapott a válaszaira, hogy mi miért történt.
  • Azt is elárulta, az év végén készül el a könyve, amiben leír néhány piszkos ügyet.
  • 30 éve vagyok profi, vagy 27, de ami Veszprémben volt, azt az egész a karrieremben még nem tapasztaltam. Ugyanakkor ha olyan csapathoz szerződsz, mint a Veszprém, az nem lehet hiba. Nem vagyok elégedetlen a döntésemmel, hogy oda szerződtem. Rengeteg tanultam itt. Kemény ütéseket kaptam, ami nem csak nekem szólt, hanem annak, amit képviselek. Ezt nem vártam volna”.

  • Vranjes jelenleg a svéd Kristianstad edzője, új csapatát úgy jellemezte, pont az ellentéte a Veszprémnek. A magyar klubnak is meg lett volna a lehetősége felépíteni egy fiatal és erős csapatot, de nem akarták. ” Túl sok erő akart mást, és én tehetetlen voltam”.

Kíváncsian várjuk ezek után azt a könyvet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik