Amíg nekünk, európaiaknak meg kell elégednünk a finoman szólva is megbízhatatlan spanyol és angol bennfentesek információval, az Egyesült Államokban nyíltan repkednek a a sztársportolók százmillióiról szóló hírek. Most például arról a Mike Troutról szól minden, aki a Los Angeles Angelsnél baseballozik, és a következő 12 évben 430 millió dollárt, azaz 118 milliárd forintot kap majd.
Trout ezzel történelmet ír, soha, senki nem írt alá ilyen volumenű szerződést az egyetemes sport történetében. Fontos megjegyezni, hogy a nagy gazdasági lapok is csak találgatnak ezekről a rekordokról, mert azt például soha nem fogjuk megtudni, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi pontosan mennyit is keres a klubjában. Ebben óriási szerepe van annak, hogy a két modell merőben különbözik.
Az amerikai sportokban nagyon komoly szerepe van a fizetési sapkának, aminek köszönhetően minden franchise azonos összeget fordíthat a játékosok fizetésére, így próbálva az erőviszonyokat kiegyenlíteni. Ott nem fordulhat elő egy Paris Saint-Gerimanhez vagy Manchester Cityhez hasonló bevásárlás, így általában a semmiből nem emelkednek fel csapatok – a siker titka a tudatos építkezésben, nem a végtelen pénztárcában keresendő.
Persze, a trükkös oldala is megvan az egésznek. Az NBA-ben (kosárlabda) és az MLB-ben (baseball) a sportolók garantált pénzt kapnak, ergo történhet bármi – elcserélik, megsérül, kirúgják –, a szerződésben foglalt összeget így vagy úgy, megkapják. Az NFL-ben (amerikaifoci) viszont más a helyzet, sokszor sokkal jobb a helyzet papíron, mint a valóságban. Az esetek nagy többségében a játékosoknak maximum a megállapodás egy adott százalékát hívhatják le.
Trout most megadta az alaphangot, egy ideig talán nem kell féltenie a helyét az élen. Addig legalábbis nem, amíg Lewis Hamilton, a középsúlyú latin-amerikai bunyósok vagy az európai focisták szerződése nem lesz nyilvános.
Hát ez brutális pénz, nem?
118 milliárd forintnyi dollárból már meg lehet élni, de számunkra teljesen testidegennek hathat, hogy egy sportoló nyolc, tíz, tizenkét évre írjon alá. Ha évekre lebontjuk, Trout szerződése már nem olyan kirívó, hiszen a 35,8 milliós fizetésénél hivatalosan öten biztosan jobban keresnek a sportvilágban. (Közölük kiemelkedik az eddigi rekorder mexikói bunyós, Canelo Alvarez, aki öt évre 365 millió dollárért írt alá a DAZN sport-streamingszolgáltatóhoz.)
De akkor miért van értelme a baseballosokat olyan hosszú időre lekötni, főleg, hogy Trout 39 éves lesz, amikor lejár a megállapodása? Szabados Gábor szerint a baseballnak óriási felvevő piaca van Amerikán kívül is, ez pedig az a sport, ahol az egyén talán a legtöbbet hozzá tudja tenni a csapat teljesítményéhez, így megéri a legjobbakba fektetni.
Azért olyan nagy a felhajtás a baseballosok szerződéshosszabbításainál, mert nagyon hosszú időre írnak alá, így a végösszeg is nagyon jól mutat a tévékben és a lapokban. Nem mondok újat, az amerikai sportokban óriási üzleti erő rejlik, csak az európai foci tudja velük felvenni a versenyt, ha egyáltalán. Nézzük meg a baseballt, az alapszakaszban 182 meccs van, ez nyilván a bevételekre is kihat, van tehát miből költeni
– mondja a sportközgazdász.
Szabados a legnagyobb baseballsztárokat az NFL irányítóihoz hasonlítja, akik el tudnak dönteni fontos meccseket, bajnokságokat, így természetes, hogy őrült pénzeket vihetnek haza.
Abban, hogy Európában nem divat a sportolóknak a pénztárcájában turkálni, kulturális okai lehetnek. Szabados szerint az egész kommunikációs kérdés, Amerikában szeretik nagydobra verni az üzletet, az emberek büszkék arra, ha sokat keresnek. Itt viszont sok esetben a sok pénz, a luxus inkább ellenérzést kelt az emberekben.
Gondoljunk abba is bele, hogy ott egyetlen országról, mégiscsak egy föderális szabályozásról beszélünk, itt viszont természetesen minden ország saját pénzügyi rendszert felügyel. A sportot az Egyesült Államokban bizniszoldalról közelítik meg, minden a pénz körül forog, a csapatokat a tulajdonosaik akár több állammal arrébb is költöztethetik. Ezzel ellentétben Európában a hagyományokon alapulnak a csapatsportok, az embereket már egy egyszerű címerváltással is ki lehet akasztani
– mondja Szabados.
Trout esete egyedülálló, a következő egy-két évben nem várható akkora sztár a szabadügynök-piacra, mint ő, vagy mint amilyen Manny Machado, esetleg Bryce Harper volt idén. Az igaz, hogy ömlik a pénz az MLB-be, de a szigorított szabályok miatt a csapatok visszafogták a költekezéseket, így az utóbbi kettő az előzetesen belőtt 400-400 millió dollár helyett 300 és 330 millióval kellett beérniük.
Változni viszont semmi nem fog, a legnagyobbak bődületesen sokat fognak keresni, a rendszer szilárd lábakon áll. Nekünk meg marad a madridi és a barcelonai sajtó tippelgetései, találgatásai, és az ezekből születő néhány százezer cikk.
