Sport

Görbicz fontos döntésre szánta el magát

Két évvel meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklubbal a csapat kapitánya, Görbicz Anita.

A győri egyesület szerdai hírében emlékeztet rá, hogy Görbicz 10 évesen, 1993-ban kezdett kézilabdázni az ETO-ban, és már 15 évesen a felnőtt csapatot erősítette. Neve gyakorlatilag egybeforrt a klubbal, és most úgy döntött, hogy a szezon végeztével is folytatni kívánja kivételes pályafutását a Győrben.

“Nem játszottam más klubban, csak az Audi ETO-ban, és már régóta tudtam, hogy soha nem is fogok máshol szerepelni. Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy sikeres lehet szűkebb hazájában, én azon szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült. Az ETO sokkal több mint egy klub. Egy igazi család. Több mint negyed évszázada minden ideköt. Most közösen úgy döntöttünk, hogy még két évig biztosan játszani fogok”

– nyilatkozott a 35 éves Görbicz.

Bartha Csaba klubelnök kiemelte, hogy “kivételes játékosról van szó, aki a klub ikonja is egyben, tudását, eredményeit még ellenfelei is elismerik, tisztelik”.

A 233-szoros válogatott Görbicz eddig 679 tétmeccsen viselte az ETO zöld-fehér mezét és 3611 gólt szerzett, azaz mérkőzésenként átlagban 5,3-at.

A Győrrel 12-szeres magyar bajnok, 13-szoros Magyar Kupa-győztes, valamint négyszeres Bajnokok Ligája-győztes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik