Sport

Oszaka Naomi lábai előtt hever a teniszvilág

Az Australian Open friss bajnoka, Oszaka Naomi vezeti hétfőtől a női teniszezők világranglistáját, írja az MTI.

A rangsor 1975-ös bevezetése óta ő az első japán világelső a nőket és férfiakat is beleértve.

Ő női világranglista történetének 26. éllovasa és 2010 óta a legfiatalabb világelső, 21 évesen és 104 naposan került az élre.

Oszaka a tenisz új királynője
Megmutatta, hogy nem volt igazuk azoknak, akik szerint a US Open-győzelme csak egy kifutott eredmény volt.

Az év első GS-tornája alaposan átrendezte az élcsoportot, a negyedik helyről az elsőre ugró Oszaka mellett nagyot javított a másik döntős, a cseh Petra Kvitova is, aki a két héttel ezelőtti hatodik helyről most már a második, a korábbi világranglista-vezető román Simon Halep pedig – aki 65 hétig állt az élen – visszacsúszott harmadiknak. A melbourne-i viadal egyik legnagyobb vesztese a címvédőként indult dán Caroline Wozniacki volt, aki idén már a harmadik fordulóban búcsúzott, ezzel visszaesett a kilencedik helyre.

Babos Tímea a legjobb 64 között esett ki, és egy helyet javítva jelenleg a 65., párosban pedig – melbourne-i döntős partnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal holtversenyben – a harmadik. A második legjobb magyar, az Australian Open selejtezőjében búcsúzó Stollár Fanny a 119., öt helyet javítva.

A férfiaknál nem volt kérdés, hogy Djokovic marad az élen

Hetedik Melbourne-i győzelmével Novak Djokovic megerősítette vezető helyét a férfiaknál. A szerb klasszis mögött a döntős Rafael Nadal maradt a második, a harmadik helyre pedig az a német Alexander Zverev jött fel, aki a hétvégén, Franfurtban a magyarok egyik ellenfele lesz a Davis Kupa-selejtezőn. Az elmúlt két évben ausztráliai bajnok svájci Roger Federer idén már a legjobb 16 között búcsúzott, emiatt visszaesett a hatodik helyre.

Álomdöntőnek indult, de Djokovic teniszleckét adott Nadalnak
A szerb klasszis hetedszer nyert Melbourne-ben, ez rekord.

Fucsovics Márton kilenc helyett rontott és azért vesztett pozíciót, mert 2018-ban nyolcaddöntős volt az Australian Openen, most viszont már a második fordulóban kiesett.

A világranglisták

Nők:
1. ( 4.) Oszaka Naomi (japán)          7030 pont
2. ( 6.) Petra Kvitova (cseh)          6290
3. ( 1.) Simona Halep (román)          5582
4. ( 5.) Sloane Stephens (amerikai)    5307
5. ( 8.) Karolina Pliskova (cseh)      5100
6. ( 2.) Angelique Kerber (német)      4965
7. ( 7.) Elina Szvitolina (ukrán)      4940
8. ( 9.) Kiki Bertens (holland)        4430
9. ( 3.) Caroline Wozniacki (dán)      3566
10. (11.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3485
11. (16.) Serena Williams (amerikai)    3406
12. (10.) Darja Kaszatkina (orosz)      3355
13. (12.) Anastasija Sevastova (lett)   3330
14. (15.) Ashleigh Barty (ausztrál)     3285
15. (18.) Garbine Muguruza (spanyol)    3035
…65. (66.) Babos Tímea                 886
…119. (124.) Stollár Fanny             500


Férfiak:
1. ( 1.) Novak Djokovic (szerb)           10 955 pont
2. ( 2.) Rafael Nadal (spanyol)           8320
3. ( 4.) Alexander Zverev (német)         6475
4. ( 5.) Juan Martín del Potro (argentin) 5060
5. ( 6.) Kevin Anderson (dél-afrikai)     4845
6. ( 3.) Roger Federer (svájci)           4600
7. ( 9.) Nisikori Kej (japán)             4110
8. ( 8.) Dominic Thiem (osztrák)          3960
9. (10.) John Isner (amerikai)            3155
10. ( 7.) Marin Cilic (horvát)             3140
11. (11.) Karen Hacsanov (orosz)           2880
12. (15.) Sztefanosz Cicipasz (görög)      2805
13. (12.) Borna Coric (horvát)             2605
14. (17.) Milos Raonic (kanadai)           2250
15. (13.) Fabio Fognini (olasz)            2225
…17. (31.) Lucas Pouille (francia)       1955
…47. (38.) Fucsovics Márton               959

Nyitókép: Quinn Rooney/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik