Sport

Kézilabda: ebben a mutatóban még mindig elmaradunk a vb mezőnyétől

A magyar kézilabda-válogatott a második helyen jutott középdöntőbe a német-dán közös rendezésű világbajnokságon, Csoknyai István és Vladan Matics csapata két-két győzelmen és döntetlenen, valamint egy svédek elleni vereségen van túl eddig. Az IHF honlapján megtalálhatóak a csapatstatisztikák a csoportkör után, amelyből kiderül:

továbbra sem a szélsőjáték az erősségünk.

Nem a hatékonysággal van probléma, a 68 százalék teljesen rendben van, próbálkozásból van kevés. A magyarok eddig 22 lövést eresztettek el a szélekről, lövő kedv tekintetében a 24 csapatos mezőnyből 20 előz meg minket, a koreai csapat szintén 22-szer próbálkozott, Angolát és Szaúd-Arábiát előzzük csak. 15 gólnál járunk eddig a szélekről, aminél 14 csapat is jobb mutatóval áll (32 találattal a norvégok az elsők), négy válogatott pedig holtversenyben van a magyarokkal. Ez talán kiszámíthatóvá is teszi a játékunkat.

Persze ez nem új keletű probléma a magyar válogatottnál, és a jelenlegi keret sem dúskál szélsőkben: jobb oldalon egyedül Hornyák Péter van, bal oldalon pedig Bóka Bendegúz és Juhász Ádám. Utóbbi az eredeti posztját tekintve irányító.

Eddig leginkább az irányító Lékai Máté, a beálló Bánhidi Bence és a beállóink szállították a gólokat, csakhogy utóbbi csapatrészt elég komoly sérüléshullám sújtja: Jamali Iman térdszalag-szakadás miatt már biztosan nem játszhat, Ancsin Gábor vébéjének könyöksérülése vetett véget, de Balogh Zsolt és Bodó Richárd további játéka is kérdéses.

A folyamatos sérülések miatt jöhet el a magyar szélsők ideje.

A magyarok programja a középdöntőben

szombat:
Dánia-Magyarország 20.30

vasárnap:
Magyarország-Tunézia 18.00

szerda:
Magyarország-Norvégia 18.00

Az állás: 1. Dánia 4 pont (66-48), 2. Svédország 4 (60-54), 3. Norvégia 2, 4. Magyarország 1 (60-63), 5. Egyiptom 1 (54-57), 6. Tunézia 0

Nyitókép: Jonathan NACKSTRAND / AFP 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik