Élő Sport

Krimibe illő meccsen jutott tovább a magyar válogatott

Az argentinok elleni szerencsétlen döntetlen már a múlté, a magyar csapat a világbajnokságon legyőzte Angolát és Katart is. Egy újabb győzelemmel már végleg eldönthetik a továbbjutást a mieink, ehhez pontot kellett szerezni Egyiptom ellen.

Jól kezdett a magyar válogatott, ám nagyjából tíz perc után egészen érthetetlen zavar támadt a fejekben. A tanácstalanságot kihasználta Egyiptom, ráadásul az első félidő derekán Iman Jamali térde komolyan megsérült, mint utóbb kiderült akkora a baj, hogy véget is ért számára a vébé.

Az időkérések sem segítettek, Nagy László és Lékai Máté klasszisa viszont igen: cirka másfél perc alatt szinte a sírból hozta vissza döntetlenre a meccset.

Fordulás után újabb rövidzárlat érkezett, ráadásul az első játékrész során behozott Eltayar elképesztő hatékonysággal védett a második 30 perc során is. Nagyon komoly gödörből mászott ki apránként a magyar csapat, a vége kimondottan körömrágósra sikerült, főleg mivel az utolsó öt percben többször is eladtuk a labdát támadásban.

Egyiptom szerencsénkre elcserélte magát és 30-30 után nem is akart már gólt lőni, így döntetlennel ért véget a krimibe illő mérkőzés.

Férfi kézilabda-világbajnokság

Magyarország – Egyiptom 30-30 (14-14)
Koppenhága, 1500 néző, v.: Fonseco, Santos (portugálok)

Fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Kész érzelmi hullámvasút volt, de továbbjutott a kézicsapat

Jól kezdett a magyar válogatott, ám nagyjából tíz perc után egészen érthetetlen zavar támadt a fejekben. A tanácstalanságot kihasználta Egyiptom, ráadásul az első félidő derekán Iman Jamali térde komolyan megsérült, mint utóbb kiderült akkora a baj, hogy véget is ért számára a vébé.

Az időkérések sem segítettek, Nagy László és Lékai Máté klasszisa viszont igen: cirka másfél perc alatt szinte a sírból hozta vissza döntetlenre a meccset.

Fordulás után újabb rövidzárlat érkezett, ráadásul az első játékrész során behozott Eltayar elképesztő hatékonysággal védett a második 30 perc során is. Nagyon komoly gödörből mászott ki apránként a magyar csapat, a vége kimondottan körömrágósra sikerült, főleg mivel az utolsó öt percben többször is eladtuk a labdát támadásban.

Egyiptom szerencsénkre elcserélte magát és 30-30 után nem is akart már gólt lőni, így döntetlennel ért véget a krimibe illő mérkőzés.

Vége!

Őrült izgalmak után Lékai egyenlített ki, többre pedig nem volt idő, Egyiptom nem is próbált támadni. Döntetlennel is biztossá vált a továbbjutásunk.

29-30

Mikler hiába védett, büntetőből egalizált Egyiptom, de nagyobb baj volt, hogy Lékai eladta a labdát és Zeinelbaedin lerohanásból vezető találatot is dob. Emberelőnybe kerültünk éppen kettő perccel a vége előtt, Nagy László pedig másfél perccel a vége előtt egyenlített. Kapus nélkül támad ellenfelünk, egy távoli bombából gólt is lőttek. Csakhogy Egyiptom elcserélte magát, így kettős emberelőnyben játszhatunk 41 másodperccel a vége előtt.

28-27

Eissa betöréséből gólt lőtt, viszont védekezésben pokolian kemények az afrikaiak. Bóka viszont pazarul mozgott be, Lékai pedig jól passzolt hozzá, így újra egál volt 5 perccel a vége előtt. Megtették azt a szívességet ellenfeleink, hogy támadó faultot követtek el, a lerohanásból pedig Nagy László önzetlenül a jobb helyzetben érkező Hornyákhoz passzolt, aki újra a magyarok felé billentette a mérleg nyelvét!

26-26

Elképesztően mélyről jöttünk vissza, de az eksztázisban játszó Lékai vezérletével nagyon hosszú idő után újra mi vezettünk. Hetesből egalizált az ellenfél, de Bodó távoli löketére is jött a válasz. Nagy Lászlót legyűrte a túlerő, viszont idők közben kiegészültünk. Lékai kidobta elhibázta egy passzt, ezért ismét a vezetésért támadott Egyiptom és Elderea góljával újra előnybe került, ám Bodó ismét jókor talált be. Gyilkos hét perc vár ránk.

22-22

Kiállítás a túloldalon is is jött, ahogyan a jó védekezésből indított támadás is jól jött Lékaitól, de még így is eggyel ment Egyiptom 13 perccel a vége előtt. Bejött viszont Mikler és a védése után Sipos egyenlíteni tudott! Zúg a harcoljatok, harcoljatok, miközben Egyiptom időt kért.

18-19

Császár hetesből gólt dobott, majd Sipos lerohanásból szépít, így végre életjelet mutatott a magyar csapat. Székely első védése is megérkezett, méghozzá a legjobbkor, viszont a döcögős támadásunk nem hozott eredményt. Nagy László egy kínzóan hosszú támadás végén távolról a jobb alsóba lőtt, sajnos utána két percre ki is állították, így emberhátrányban leszünk.

15-19

Eltayar lehúzta a rolót, tizedik védését is bemutatta, miközben 4-0-val elrohant Egyiptom, a becserélt Székely sem tudott hárítani, így nagy bajban van most a zavart és tanácstalan magyar csapat.

15-16

Úgy kezdték az egyiptomiak a második félidőt, mint mi az elsőt: góllal, majd kiállítással. Császár Gábor kapufát dobott hetesből, de a kipattanót bevágta. Ez volt az első kiállítás ellenfelünknél, sajnos ezután Ilyés is kiküldték a portugál bírók. Eissa ki is használta a hiányzó embert a falban, a fehérmezeseknél az előny.

Jamali számára véget ért a világbajnokság

Az első félidő derekán Ibrahim El-Masryval ütköző Iman Jamali a hírek szerint nem tud majd újra pályára lépni a kézilabda-világbajnokságon a továbbiakban. Az ütközés után sokáig a földön ült a magyar átlövő,

Mint a közvetítés szünetében elhangzott, Jamali elülső keresztszalag-sérülést szenvedett. Az első diagnózis még nem pontos, de nagyon valószínű, hogy ezzel véget ért Jamali számára a torna.

14-14

Ancsin lövése sem volt jó, sőt Hornyák szélről bevetődő próbálkozását is megfogta Eltayar. Döbbenetes mutatója van a kapusnak: kilenc lövésből hetet megfogott! Khairy is gólt lőtt, de újra pályára lépett Lékai, aki beröpítette harmadik gólját és végre megtörte a magyar gólcsendet. Az utolsó támadás is a miénk lett egy rossz passz után és Nagy László egy gólra visszahozott minket. Húsz másodperc maradt a félidőből, amikor labdát szereztünk, Nagy pedig ki is egyenlített a dudaszóra! Félidőben egál.

11-13

A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat Sanad lerohanásból egyenlíteni tudott, sőt Bodó lövése is kimaradt, így 1-0 után újra vezetéshez jutott Egyiptomi Nawar beállós góljával, majd egy újabb hiba után már kettővel is elment ellenfelünk. Csoknyai időt kért, 5-0-s szériában van Egyiptom.

Jamali megsérült

Időt kértek a mieink is, de kapufát lőttünk, szerencsére Mikler újra hárított, így az egyenlítés elmaradt. Az ellentámadásnál Jamali kapott egy pofont, de a lábát fogja, ami kicsit begyűrődött maga alá, úgy kellett Siposnak és az orvosoknak lekísérni. Újabb csapás a magyar válogatottnak!

11-10

Eltayar sajnos jól elkapta a fonalat, de végre hat percnyi csend után Jamali gólt dobott és “felavatta” őt is. Ennek ellenére főleg El-Ahmar vezérletével feljött Egyiptom, ráadásul úgy tűnt, Bóka kezével is történt valami egy szabálytalanságot követően, Hornyák pedig a hetesünket kapu fölé vágta. Issa is három gólig jutott közben, felzárkózott ellenfelünk.

9-6

Egy perc alatt elszaladtunk, mivel Mikler már négyszer is védeni tudott, amiből Lékai okosan osztogatva gyorsan helyzetbe hozta a támadóinkat. Jött is az egyiptomi időkérés, amiből Issa gólt is dobott, ám Lékai talpról zseniálisan lőtt el egy labdát, így megmaradt a tetemes előny. Egyiptom kapust cserélt, a mieink pedig ki is hagytak két helyzetet, de annyira stabil a védelmünk, hogy ez is belefért.

6-4

Gyors gólváltárs történt, ezután viszont Mikler újra védett, így aztán Bodó távoli lövéséből két gólra elléptek a mieink. Megtették azt a szívességet az afrikaiak, hogy belemenéssel elszórják a labdát, sőt az újabb Bodó góllal hárommal is elléptünk, ám két kihagyott Lékai-lövés után felzárkóztak gyors találatokkal az egyiptomiak. Bánhidi viszont könyörtelen, simán lefordult.

2-1

A pirosmezes magyar csapat kezdte a meccset, ám nem sikerült szabályosan gólt lőnünk, szerencsére Mikler Roland viszont védeni tudott a túloldalon. Bánhidi lefordulása másodjára már érvényes volt, csaknem két perc után született meg az első gól. El-Ahmar viszont nemhogy azonnal egyenlíteni tudott, hanem Bánhidi egy pofont is kiosztott neki, így máris emberhátrányban vagyunk. Ez Nagy Lászlót nem zavarta meg, bebombázta a második gólunkat.

A statisztika mellettünk szól

A magyar válogatott története során 15-ször verte meg Egyiptomot, egyetlen alkalommal született döntetlen még 1995-ben egy tét nélküli mérkőzésen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik