Sport

Fucsovics Márton Djokoviccsal meccselhet Dohában

Miközben a Magyar Tenisz Szövetség vezetői eléggé fura, egyoldalúra sikeredett évértékelőt mutattak be, Fucsovics Márton csak teszi a dolgát.

A világranglistán 36. helyen álló magyar teniszező magabiztos játékkal legyőzte a román Marius Copilt az 1,3 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású keménypályás dohai férfi tenisztorna első fordulójában.

Fucsovics a keddi mérkőzés nyitószettjében 3:3-as állásnál vette el először a rangsorban 60. ellenfele adogatását, majd 5:3-as vezetésénél még egyszer. Harminchárom perc alatt került játszmaelőnybe, és újabb negyven percre volt szüksége a győzelem kiharcolásához.

A második szettben 1:1-nél sokat kellett küzdenie saját szervajátékáért, Copilnak többször volt bréklabdája, de a magyar teniszező végül sikerrel járt, aztán rögtön elvette ellenfele adogatását, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést.

A nyolcaddöntőben Novak Djokovic lesz az ellenfele, miután a szerb világelső simán ver te a (bosnyák Dzumhurt (6:1, 6:2). Fucsovics párosban az argentin Guido Pellával hétfőn negyeddöntőbe jutott, ahol a Santiago Gonzalez, Aisam-Ul-Haq Qureshi mexikói, pakisztáni kettőssel mérkőzik majd meg.

ATP-torna, Duha, első forduló, eredmény:

Fucsovics Márton-Marius Copil (román) 6:3, 6:2

További eredmények:
Djokovic (szerb, 1.)-Dzumhur (bosnyák) 6:1, 6:2
Wawrinka (svájci)-Hacsanov (orosz, 3.) 7:6 (9-7), 6:4
Cecchinato (olasz, 4.)-Sztahovszkij (ukrán) 6:4, 6:2
Berankis (litván)-Goffin (belga, 6.) 3:6, 6:4, 7:6 (7-4)
García-López (spanyol)-Zajid (katari) 6:1, 6:3
Lajovic (szerb)-Mannarino (francia) 6:3, 7:6 (7-5)
Pella (argentin)-Ilkel (török) 7:6 (7-1), 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik