Sport lineup

Chris Carsont elütötték, repült, majd futott tovább

Chris Carsont a Carolina Panthers védője, Eric Reid ütötte el futás közben a harmadik negyedben, de a Seattle Seahawks futója nem jött zavarba.

Miközben bal kezéhez ragadt a tojáslabda szaltózott egyet, majd a földetérés után mintha mi sem történt volna még futott tovább egy keveset. Más kérdés, hogy a talajfogásnál a térde érte a földet, így a továbbfutással már nem nyert egy métert sem, de ettől még…

A Seattle többek között ennek a mentalitásnak köszönhetően nyert három ponttal 30-27-re.

A címvédő Philadelphia Eagles óriási küzdelem végén, az utolsó percben szerzett mezőnygóllal győzött a vendég New York Giants ellen – ez volt az ötödik sikere.

A legutóbbi nagydöntő másik résztvevője, a New England Patriots szintén győzött. A New York Jets elleni találkozón ráadásul Tom Brady, a Patriots irányítója újabb rekordot állított fel: a most elért 283 yarddal az alapszakaszt és a rájátszást is figyelembe véve 79 416 passzolt yardnál jár karrierje során, amivel az örökranglista élére állt.

NFL, 12. játékhér, eredmények:

Cincinnati Bengals-Cleveland Browns 20-35
New York Jets-New England Patriots 13-27
Philadelphia Eagles-New York Giants 25-22
Tampa Bay Buccaneers-San Francisco 49ers 27-9
Carolina Panthers-Seatttle Seahawks 27-30
Baltimore Ravens-Oakland Raiders 34-17
csütörtökön játszották:
Detroit Lions-Chicago Bears 13-26
Dallas Cowboys-Washington Redskins 31-23
New Orleans Saints-Atlanta Falcons 31-17

hétfőn játsszák:
Houston Texans-Tennessee Titans

Ajánlott videó

Olvasói sztorik