Sport

Megműtötték a versenyzőlányt, akinek autója kirepült a makaói pályáról

Nyakcsigolya-műtétet kellett végrehajtani a 17 éves Sophia Flörschön, aki a vasárnapi Forma-3-as Makaói Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett. A fiatal pilóta édesapja, Alexander Flörsch arról tájékoztatta a német hírügynökséget, hogy lányának a hetes nyakcsigolyája eltört, és az orvosok hétfőn, helyi idő szerint 9.30 órakor kezdték meg a beavatkozást, amely hosszabb időt vett igénybe, mert ügyelniük kellett arra, hogy az idegpályákat ne károsítsák.

Az édesapa hozzátette, lányának gerincvelője nem sérült, és az operáció előtt biztos volt, hogy nem áll fenn részleges vagy teljes bénulás veszélye.

Sophia Flörsch a Forma-3-asok évzáró, makaói viadalán egy hosszú egyenesben, több mint 250 kilométer/órás sebességnél ütközött az egyik riválisának autójával, versenygépe a levegőbe emelkedett és lassulás nélkül kirepült a pályáról, nekicsapódva a kerítésnek és egy épületnek. A balesetben további négy ember sérült meg.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított. A szerencsétlenség okai egyelőre még tisztázatlanok, de Jean Todt, az FIA elnöke azt mondta, a vizsgálat lezárása után „levonják a következtetéseket, és meghozzák a szükséges döntéseket.”

Nyitókép: Tony Wong / Apple Daily / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik