Sport

Eszméletlen hajrá miatt maradt el a történelmi győzelem a kézilabda-BL-ben

Története során először szerepel a kézilabda Bajnokok Ligája főtábláján a finn Riihimäen Cocks, amely rögtön első összecsapásán a győzelemhez is közel állt a D csoportban: a második félidőben 18-14-re is vezettek az Ademar León ellen, ám az utolsó negyed órában teljesen leolvadtak. A spanyolok a hajrát 5-1-gyel hozták le, így végül 19-19-es döntetlen lett a vége. Ugyanebben a csoportban a Dinamo Bukarest a norvég Elverumot győzte le.

Egy a finn gólok közül:

Ami a nagyágyúkat illeti, egy Rhein-Neckar Löwen – Barcelona rangadó is szerepelt a programban az első játéknapon. A németek a 22. percben már 30-23-ra vezettek, a katalánok azonban innen tudták szorossá tenni a mérkőzést. A csoda végül elmaradt, a hazaiak 35-34-re nyertek. A PSG bár idegenben lépett pályára, a Motor Zaporozsje ellen kötelező volt a győzelem, ezt a párizsiak a nyolcgólos Nedim Remili vezetésével le is szállították.

A magyar csapatok közül a Veszprém szombaton kezd hazai pályán a Kielce ellen, míg a Szeged vasárnap Zágrábban játszik.

Eredmények – kézilabda Bajnokok Ligája, 1. forduló

A csoport:
Rhein-Neckar Löwen (német) – Barcelona (spanyol) 35-34 (16-13)

B csoport:
Motor Zaporozsje (ukrán) – PSG (francia) 29-35 (12-17)

D csoport:
Dinamo Bukarest (román) – Elverum (norvég) 26-24 (12-11)
Riihimäen Cocks (finn) – Ademar León (spanyol) 19-19 (13-11)

Fotó: Facebook/Käsipalloseura Riihimäen Cocks

Ajánlott videó

Olvasói sztorik