Sport

A Nemzetközi Tenisz Szövetség a székbíró mellé áll a Serena Williams-ügyben

A US Open legnagyobb botrányát a női döntő hozta, miután a székbíró és a 23-szoros Grand Slam-győztes legenda, Serena Williams heves szóváltásba keveredett. Az ügy azóta is tart, és mint minden, a vitáról készült jelenetek megosztják Amerikát és a világot: vannak, akik a bíró mellé állnak, mondván a szabály az szabály; mások viszont a teniszezőt védik, akik Williamsszel együtt előhúzták a szexizmuskártyát is.

A meglepetésnél csak a balhé volt nagyobb a US Open női döntőjében
Először nyert japán játékos GS-tornát, de mindenki arról beszél, hogy Serena Williamset keményen megbüntették a kirohanásai miatt.

Új fejlemény, hogy néhány nap hallgatást követően a Nemzetközi Tenisz Szövetség, az ITF viszont egyértelműen megvédte Carlos Ramost, szerintük a székbíró végig helyesen járt el.

Teljesen érthető, hogy ebből az incidensből vita kerekedett, de közben érdemes emlékezni arra, hogy Ramos végig a szabálykönyvnek megfelelően vezette a mérkőzést. Ramos jó döntést hozott, amit Serena Williams pénzbüntetése csak megerősít

írták közleményükben.

A női profi teniszezők nemzetközi szövetsége, a WTA viszont Williams mellé állt, szerintük elfogadhatatlan, hogy más súllyal büntetik a férfiak és a nők dühkitöréseit.

A US Opent amúgy a 20 éves japán Oszaka Naomi nyerte két szettben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik