Sport

Reménytelen helyzetből írt sporttörténelmet a 17 éves magyar lány

Történelmi eseménynek lehettek szemtanúi a németországi Nürburgringre kilátogató nézők, írja a Team VRS. A GT4-es Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup az utolsó fordulójához érkezett és a mindössze 17 éves Keszthelyi Vivien karrierje legfontosabb versenyhétvégéjére készült Németországban. Ez volt a magyar pilóta első idénye hátsókerék-meghajtású nagytúraautóval, ennek ellenére az abszolút táblázat 2. helyén várta a szezon utolsó két futamát.

A pénteki szabadedzések még pechesek voltak Keszthelyi számára, mérnök hiányában az autó beállításai nem voltak a legjobbak. Az első időmérő már jobban alakult. Mivel mérnöki segítségre nem számíthatott, Vivien a taktikázást választotta. Úgy kvalifikálta magát a 7. helyen az első versenyre, hogy a gumik kímélése érdekében csak néhány gyors kört futott.

A futamon is kiválóan kezdett, a harmadik kör után már az 5. helyre jött fel. Egy balesetet követően a biztonsági autó húzta újra össze a mezőnyt, de Keszthelyi Vivien sikeresen megtartotta pozícióját és közvetlen riválisa, Bartosz Paziewski mögött autózott, minden erejével próbált a lengyel elé kerülni. Egy ígéretes előzési kísérletből balszerencsésen került ki, amikor Paziewski a belső ívet próbálta lezárni és összeütközött a két autó. A lengyel megpördült, míg Vivien jobb első gumija defektet kapott és ugyan beért a célba, a balesetért a verseny leintése után 30 másodperces büntetést kapott, amivel a 11. helyre sorolódott hátra.

Keszthelyi a második időmérőn is tartalékolt a gumikkal és bár csak a 9. leggyorsabb időt futotta, versenytársai technikai gondjai miatt a 7. pozícióból várhatta a mindent eldöntő futamot. Zseniálisan rajtolt és az első kört követően már öt helyet javítva a 2. volt. Ismét egy lengyel versenyzővel küzdött nagyot, ezúttal viszont a magyar lánynak kellett maga mögött tartania Robin Rogalskit, aki kíméletlenül támadta a magyar pilótát. A 8. körben Keszthelyinek újra meggyűlt a baja a szerencsével, Rogalski eltalálta a 17 éves lány autójának jobb hátsó részét, aminek következtében Vivien autója keresztbe fordult és visszaesett a hatodik helyre. Bár a helyzet reménytelennek tűnt, Keszthelyi folyamatosan dolgozta le a hátrányát és fantasztikus autózással, valamint egy utolsó körös előzéssel végül a 4. helyen ért célba.

Az utolsó futam leintése után biztossá vált: Keszthelyi Vivien az abszolút összetett tabella 2. helyén végzett. Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb női versenyzője a nemzetközi GT4-es bajnokságok történetében, aki dobogós helyen zárta a szezont.

Hogy teljes legyen az öröm, a magyar pilóta a junior kategória 1. helyéért járó trófeát is bezsebelte, megkoronázva idei teljesítményét.

Egészen elképesztő érzés! Ez karrierem eddigi csúcspontja. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített ezt lehetővé tenni, mert az ő támogatásuk nélkül nem sikerült volna. A szüleim, az Audi Sport Racing Academy, a barátaim, a szurkolók és a szponzorok mind hozzájárultak ehhez a sikerhez. Ezt a trófeát azoknak ajánlom, akik hittek bennem és támogattak engem

– mondta az eredményhirdetés után a történelmet író tinédzser.

Fotó: Team VRS

Ajánlott videó

Olvasói sztorik