Sport

Itthon sem ment, kikapott Ukrajnától a magyar röplabdacsapat

A magyar férfi röplabda-válogatott 3-1-re kikapott Ukrajna csapatától az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik, szombati fordulójában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában. A két csapat szerdán Zaporizzsjában is megmérkőzött egymással, akkor az ukránok 3-0-ra nyertek.

Az első játszma a kezdeti négypontos ukrán vezetést követően végig fej-fej melletti küzdelmet hozott, de a magyaroknak hiába volt három játszmalabdájuk is, a vendégek koncentráltak jobban a legvégén. A második szettet a hazaiak kezdték jobban, ám a rivális hamar fordított és végig vezetve, simán került közel a győzelemhez.

A harmadik játékrész közepéig az ukránok vezettek, ám ekkor a magyarok Pádár Krisztián és Gergye Roland vezérletével magukra találtak, és magabiztosan szépítettek. A negyedik játszma végig kiegyenlített küzdelmet hozott, de a mieink rengeteget rontottak nyitásban és nyitásfogadásban is, így négyszettes vereségével távol került az Eb-részvételtől.

A magyarok múlt szerdán 3-2-re kikaptak Macedóniától, vasárnap 3-2-re győztek Svájcban, ezt követően szenvedtek 3-0-s vereséget Ukrajnában. A selejtezőből a csoportelsők mellett az öt legjobb második jut ki az Eb-re úgy, hogy a négycsapatos csoportok utolsó helyezettjei elleni eredményeket nem veszik figyelembe.

A jövő évi Európa-bajnokságot négy országban, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Szlovéniában rendezik szeptember 12. és 29. között.

Végeredmény – Európa-bajnoki selejtező, 4. forduló, F csoport:

Magyarország-Ukrajna 1-3 (-26, -20, 19, -24)

A csoport állása:
1. Ukrajna 11 pont
2. Macedónia 6 pont
3. Svájc 4 pont
4. Magyarország 3 pont

Nyitókép: Magyar Röplabda-szövetség Facebook-oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik