Sport

Simán kikapott a magyar férfi röpiválogatott

A magyar férfi röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott Ukrajna vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.

Az első szettben végig a házigazda akarata érvényesült, simán került előnybe. A másodikra a magyarok váltani tudtak, szinte végig vezettek, ám az eddig veretlen rivális a hajrára egyenlített, és kiélezett küzdelemben megnyerte ezt a játszmát is. A harmadik játékrész ismét ukrán fölényt hozott, így Bogdan Tanase szövetségi kapitány együttese vereséggel távozott.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a hazaiak feladóátlója, Dmitro Vijetszkij volt 19 ponttal.

A magyarok múlt szerdán hazai környezetben 3-2-re kikaptak Macedóniától, míg vasárnap 3-2-re győztek Svájcban. A nemzeti csapat szombaton ismét Ukrajnával találkozik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában, a sorozat további két összecsapására januárban kerül sor.

A selejtezőből a csoportelsők mellett az öt legjobb második jut ki az Eb-re úgy, hogy a négycsapatos csoportok utolsó helyezettjei elleni eredményeket nem veszik figyelembe.

Eredmény, Európa-bajnoki selejtező, 3. forduló, F csoport:

Ukrajna-Magyarország 3-0 (15, 25, 19)
a legeredményesebb magyar pontszerzők: Gergye és Baróti 11-11

A 2019-es Európa-bajnokságot négy országban, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Szlovéniában rendezik szeptember 12. és 29. között.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik