Sport

Vízilabda: kapitányi értékelés a megalázó vereség után

Szerda este beleszalad az „olasz késbe” a férfi vízilabda válogatott. A Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság csoportkörének második mérkőzésén a taljánok 12-5-re verték a magyarokat úgy, hogy az első és a harmadik negyedben sem dobtunk gólt.

Feltörölték a padlót a magyar férfi vízilabda-válogatottal az Eb-n
Olaszország nagyon csúnyán elbánt Märcz Tamás csapatával.

„Csalódottak vagyunk, nem játszottunk jól” – nyilatkozta Märcz Tamás, a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitánya.

Amit elterveztünk, abból semmit sem valósítottunk meg, főleg azt a két fórt az elején, amiket egyáltalán nem úgy oldottunk meg, ahogyan azt megbeszéltük, ez pedig hatalmas fegyelmezetlenség a csapattól. El kell gondolkozni azon, hogy a mérkőzés előtt két-három órával megbeszélt dolgokat miért felejtenek el a vízben a játékosok. Ennek ellenére vert helyzetből valami megmozdult, történt valami, felcsillant a remény, hiszen 7-4 után jobbnál jobb helyzeteket dolgoztunk ki, míg az olaszoknak semmilyen lehetőségük nem volt, mégis végül mi kaptunk gólt és újra kinyílt a mérkőzés

– értékelt Märcz Tamás, aki ugyanakkor hangsúlyozta, ha nem látná, mennyi hiba volt, bajba lenne, de rengeteget látott, egyénit és taktikait egyaránt, így könnyebb azokat kijavítani és így előre lépni.

Türelem kell, tudom, csalódott a publikum, a szakma talán kevésbé, hiszen tudják, milyen úton haladunk és ott milyen buktatók lehetnek. Nincs vége ennek az Európa-bajnokságnak, nyilván nehezebb ágra kerülünk. Profi játékosaink vannak, ma ezt fel kell dolgozni, holnap már a következő mérkőzésre kell dolgozni

– fogalmazott a kapitány.

Természetesen rendkívül elégedett, ugyanakkor meglepett is volt Alessandro Campagna, az olaszok szövetségi kapitánya:

ez egyszerűen hihetetlen volt, nem normális, hogy Magyarország ellen 7-1-re vezetünk a második negyed elején, ilyenre nem is emlékszem. Utána viszont jól játszottak, több gólt lőttek és Bedő révén akár még továbbiakat is szerezhettek volna. Utána a csapatom összerakta újra a védekezését és a támadását, a különbség pedig visszaállt. Nem tudom, mi történhetett a magyarokkal, mi jól játszottunk, de semmi különös.

A magyar válogatott veresége azt jelenti, hogy ha pénteken a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján – várhatóan a hollandokon -, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb együttessel.

(Nyitókép: Zalánki Gergõ (b) és az olasz Vincent Renzuto Iodice birkózik  a labdáért MTI Fotó: Illyés Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik