Sport

Feltörölték a padlót a magyar férfi vízilabda-válogatottal az Eb-n

Már az első negyedben eldőlt az Olaszország elleni Eb-csoportmeccs a magyar válogatott számára, mivel az első nyolc percet 5-0-ás hátrányban zárta Märcz Tamás csapata. A félidőig sikerült némileg faragni a hátrányon, a második negyedet 4-2-re nyerték a magyarok, de még így soknak tűnt a háromgólos hátrány a mutatott játék alapján.

A félidei motivációs beszéd is az olaszoknak sikerült jobban, hiszen a harmadik negyedben bántóan simán gázoltak át rajtunk, ismét nem sikerült gólt szereznünk, és az utolsó negyed előtt 9-4-re vezetett Olaszország.

A negyedik negyedet is simán elvesztettük, semmi nem jött össze elöl, hátul pedig rendkívül hézagos volt a magyar védelem, így a vége megsemmistő 12-5-ös vereség az Eb második csoportmeccsén.

Ez azt jelenti, hogy ha a magyar válogatott a csoportkörben a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül, és amennyiben túljut a C csoport harmadikján – várhatóan a hollandokon –, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok Szerbiával.

Eredmény, vízilabda-Európa-bajnokság, A csoport:

Magyarország – Olaszország 5-12 (0-5, 4-2, 0-2, 1-3)
Barcelona, Piscines Picornell, v.: Sztavridisz (görög), Naumov (orosz)
G.: Manhercz K. 2, Erdélyi, Bátori, Angyal, ill. Gallo, Bodegas, Di Fulvio, Figlioli 2-2, Molina, Velotto, Renzuto, Fondelli

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik