Sport

Milák Kristóf újra brutális időt úszott a junior Eb-n

A helsinki junior Európa-bajnokság harmadik napján két aranyat hoztak a magyar fiatalok, mégpedig a csapat két vezére: Milák Kristóf 200 pillangón, Késely Ajna pedig 1500m gyorson, adta hírül a Magyar Úszó Szövetség. Mihályvári Farkas Viktória ugyanezen a távon negyedik lett – mindössze 14 és fél évesen.

Milák Kristóf március végén felrobbantotta az úszóvilágot, amikor a debreceni országos bajnokságon – három rossz fordulóval – 1:52.71-gyel minden idők harmadik leggyorsabb textildresszes eredményét repesztette 200 pillangón (junior világrekord, egy századra Cseh László 2008-as Európa-csúcsától), ennél gyorsabban csak Michael Phelps és Cseh úszott a szám történetében. Nos, az érdi klasszis most ettől az eredménytől ugyan elmaradt, hiszen – persze utcahosszal – 1:53.94-gyel takarította be második helsinki aranyérmét (egyébként 2016 és 2017 után harmadszor győzött ezen a távon).

Teljesítménye ettől függetlenül elképesztő: rajta kívül csak a japán Nao Horomura tudott 1:54-en belülre kerülni az idén, senki más – ehhez képest Miláknak három hónapon belül másodszor is összejött ez a bravúr, ráadásul úgy, hogy az igazi formaélesítést az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokságra tartogatja edzője, Selmeci Attila.

Ettől függetlenül Kristóf nem volt tökéletesen elégedett, miközben a jégkádban üldögélt a verseny után, hiszen 150-nél még a tavaszi űridejének részidején belül fordult.

Lehet, hogy nem volt kérdés, hányadik helyen végzek, de én elsősorban magamat szeretném legyőzni 200 pillén, és egyéni csúcsot úszni. Az utolsó 50-ig jó részidőket mentem, de utána történt valami, amit nem tudok megmagyarázni – ennek ellenére azt gondolom, mondhatom azt, hogy büszke vagyok egy arannyal a nyakamban. Van bennem hiányérzet, mert az utolsó ötvenig junior világcsúcs részidőn belül voltam, és jó lett volna, ha végére még ez is összejön, de ha nem itt, akkor majd Glasgow-ban. A 100 pille még hátra van, meglátjuk, hogy alakul a verseny és az időm

– mondta Milák Kristóf.

A másik aranyérmet Késely Ajna szállította: ő már negyedszer állhatott a dobogó tetejére ezen a versenyen, pályafutása során pedig 14-edszer. Az 1500-at is biztos kézzel, csaknem négy másodperces előnnyel húzta be. Ugyanakkor máris kezd látszani, ki nőhet fel mellé ezeken a távokon, hiszen a csupán 14 és fél éves Mihályvári Farkas Viktória a negyedik helyen végzett.

Kicsit féltem ettől az 1500-tól, mert nagyon hosszú, és nem tudtam mire számíthatok az ellenfelektől. Azért érzem, hogy ez már a sokadik számom, itt már kétszáznál úgy voltam, hogy jó lenne kiszállni, mert meghalok, de aztán előkapartam a maradék erőm, és megcsináltam. Örülök az első helynek, főleg, hogy 1500-on is sikerült nyernem. Holnap jön a 200 gyors és a 200 vegyes, úgyhogy remélem, kitart ez a forma most már végig

– összegzett Késely Ajna.

A nap krónikájához még jegyezzük fel, hogy férfi 100 gyorson egyetlen század döntött az izraeli Tomer Frankel javára az orosz Andrej Minakovval szemben – 49.23-mal győzött. No most egy napja Milák Kristóf a mixed váltó első embereként 49.24-et ment, azaz itt alighanem egy érmet sirathatunk (vagy még többet), miután korábban a száz gyors elődöntőjében Kristóf – még a 100 hát bronzának elvesztése (0.01-gyel) okán –még kissé feldúltan versenyzett.

Junior Eb, 3. nap – magyar döntősök eredményei

Férfiak

200m pillangó

1. Milák Kristóf 1:53.94

Nők

1500m gyors

1. Késely Ajna 16:21.19

4. Mihályvári Farkas Viktória 16:37.13

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik