Sport

Milák Kristóf junior világcsúccsal nyerte meg az ob-t, Cseh László a harmadik

Szerdán elkezdődött az úszók országos bajnoksága Debrecenben, amit kihagy Hosszú Katinka és az idő közben visszavonult Gyurta Dániel is. Az első nap döntői közül egyértelműen a 200 méteres férfi pillangóúszás fináléját várták a legtöbben, ami nem meglepő: Cseh László, Kenderesi Tamás és a köztudatba a budapesti világbajnokságon berobbant Milák Kristóf is ott volt a mezőnyben.

Le is osztották maguk között a dobogós helyeket, a győzelmet a 18 éves Milák szerezte meg, másfél másodperccel volt jobb a második Kenderesinél. 1:52.71 perces ideje junior világcsúcs és csak egyetlen századdal marad el Cseh László 2008-as Európa-csúcsától, amelyet a pekingi olimpiai döntőjében úszott. Cseh a harmadik helyen csapott célba. Neki ez volt a 148. érme az ob-kon.

A női mezőnyben Kapás Boglárka két elég megerőltető versenyszámot húzott be: ő nyerte a 200 pillangót, valamint a 800 méteres gyorsúszást is. Érdekesség még, hogy a női 50 gyorson azé a Senánszky Petráé lett az első hely, akit uszonyosúszó világrekordjai miatt ismerhetünk elsősorban.

Eredmények – ob, 1. nap

férfiak:

50 m gyors:
1. Lobanovszkij Maxim (Győri Úszó SE) 22.32 másodperc
2. Takács Krisztián (Győri Úszó SE) 22.42
2. Németh Nándor (Egri Úszó Klub) 22.55

100 m hát:
1. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 54.83 másodperc
2. Kovács Benedek (Érd) 54.99
3. Zombori Gábor (Budafóka) 55.44

200 m pillangó:
1. Milák Kristóf (Érd) 1:52.71 perc
2. Kenderesi Tamás (Pécs) 1:54.14
3. Cseh László (Egri Úszó Klub) 1:56.45

100 m mell:
1. Szilágyi Csaba (Hódmezővásárhely) 59.74 másodperc
2. Christopher Rothbauer (SVS Schwimmen) 1:01.20
3. Takács Tamás (Egri Úszó Klub) 1:01.54


nők:

800 m gyors:
1. Kapás Boglárka (UTE) 8:24.39 perc
2. Késely Ajna (Kőbánya SC) 8:25.82
3. Juhász Adél (Kiskunhalasi ÚGYE) 8:46.53

50 m gyors
1. Senánszky Petra (Debrecen) 25.62 másodperc
2. Molnár Flóra (Délzalai Vízmű SE) 26.10
3. Verrasztó Evelyn (BVSC-Zugló) 26.15

 100 m hát:
1. Burián Katalin (Egri Úszó Klub) 1:00.55 perc
2. Dobos Dorottya (Győri Úszó SE) 1:02.21
3. György Réka (Vasas) 1:02.41

200 m pillangó:
1. Kapás Boglárka (UTE) 2:09.39 perc
2. Szilágyi Liliána (BHSE) 2:10.20
3. Berecz Bianka (Kőbánya SC) 2:10.81

100 m mell:
1. Sztankovics Anna (Miskolc) 1:08.83 perc
2. Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 1:09.97
3. Elena Guttmann (SVS Schwimmen) 1:10.37

A nyitóképen a 200 méteres pillangóúszásban győztes Milák Kristóf látható. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik