Sport

Végleg lezárult a magyar vízilabda aranykorszaka

Korábban a témában:

A magyar férfi vízilabda-válogatott hazai rendezésű Világliga Szuperdöntő előtt áll. Mint ilyenkor mindig, keretet hirdetett a kapitány és azt látjuk, hogy

a névsorban nem szerepel egyetlen olimpiai bajnok sem. Ilyen időtlen idők óta nem fordult elő,

de legalábbis a 2000-es Sydney-i olimpiát követő vízilabda világeseményeken hirtelenjében nem jutott eszünkbe olyan, ahol legalább egy olimpiai bajnok ne lett volna a keretben – csak az áprilisi EK-döntő.

A június 18-23. között esedékes Világliga Szuperdöntő előtt még a Varga Dániel és Madaras Norbert visszavonulása utáni utolsó mohikánnak számító Varga Dénes (2008) és Hosnyánszky Norbert (2008) is korábban ilyen-olyan indokokkal lemondta a válogatottságot.  Hárai Balázs is így tett, de ő nem olimpiai „csak” világbajnok (2013).

Megjegyzendő, a három legrutinosabb mezőnyjátékosról van szó. Azokról, akikre igazából támaszkodhatna Märcz Tamás szövetségi kapitány, akik mintát szolgáltathatnak, tartást adhatnának a rutintalanabbaknak, az első bálozó fiataloknak, mint Kardos Gergely, vagy éppen Pohl Zoltán.

A maradék olimpiai bajnokok belengették, hogy ha pihentségi állapotuk engedi, netán visszatérnek.

Aktuálisan azonban háttérbe vonulásukkal elég nehéz helyzetbe hozták az amúgy is a fiatalítás problémájával birkózó szövetségi kapitányt Märcz Tamást, meg úgy a férfi vízilabda válogatottat általában. Ezt az EK 6. hely is jelezte.

Férfi vízilabda-világliga, Szuperdöntő, 2018. június 18-23., Budapest, Duna Aréna:

A magyar férfi vízilabda-válogatott kerete:
kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok) –
mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Pohl Zoltán (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

csoportbeosztás
A-csoport: Ausztrália, Montenegró, Japán, Magyarország
B-csoport:  Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán, Spanyolország

A program
Csoportmérkőzések, 1. forduló – június 18., hétfő
Horvátország–Kazahsztán, 15:15
Montenegró–Japán, 16:45
Egyesült Államok–Spanyolország, 18:15
MEGNYITÓ, 19:30
Ausztrália–Magyarország, 20:15

Csoportmérkőzések, 2. forduló – június 19., kedd
Ausztrália–Japán, 15:15
Horvátország–Spanyolország, 16:45
Montenegró–Magyarország, 18:15
Egyesült Államok–Kazahsztán, 19:45

Csoportmérkőzések, 3. forduló – június 20., szerda
Horvátország–Egyesült Államok, 15:15
Montenegró–Ausztrália, 16:45
Kazahsztán–Spanyolország, 18:15
Japán–Magyarország, 20:00

Negyeddöntő – június 21., csütörtök
A2–B3, 15:15
A3–B2, 16:45
A1–B4, 18:15
A4–B1, 19:45

Helyosztók 1. – június 22., péntek
az 5-8. helyért, 15:15 és 16:45
elődöntő, 18:15 és 19:45

Helyosztók 2. – június 23., szombat
a 7. helyért, 15:15
az 5. helyért, 16:45
a 3. helyért, 18:15
döntő, 19:45

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb havazás érkezik

Megszűnik a köd és jelentős mennyiségű csapadék érkezik térségünkbe, több helyen eshet hó, havas eső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.