Sport

Hosszú Katinka első komoly versenyére készül

Hosszú Katinka és a teljes magyar úszó delegáció már Canet-en Roussillonban tartózkodik, ahol szombaton és vasárnap rendezik meg a hagyományos pénzdíjas úszóversenyt. A spanyol-francia határon található nyaralóvárosban nyitott medence és elég szép napsütéses idő fogadta a versenyzőket, erről az a kép is tanúskodik, amelyet háromszoros olimpiai bajnokunk tett közzé közösségi oldalán.

Hosszúnak fél év után ez az első komoly versenye. Ugyan május végén Amerikában már rajtkőre állt, de ott elég visszafogott teljesítmény is elegendő volt tőle ahhoz, hogy másodpercekkel utasítsa maga mögé ellenfeleit.

Canetban ez nem lesz így, elég erős mezőny gyűlt össze a sorozat francia állomásán. Hosszú hat számban áll rajtkőre az előzetes rajtlista szerint – 50, 100 és 200 méteres hátúszásban, 50 pillangón,  200, valamint a 400 méteres vegyesúszásban.

Hogy valóban bevállalja-e a hat számot, az még kérdéses. A versenyen összesen 21 ezer eurót osztanak ki.

A magyar csapat:

A férfiaknál Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim, Szentes Bence, Pulai Bence, Berecz Balázs, Gyurta Gergely, Balog Gábor, Telegdy Ádám, Horváth Dávid és Kenderesi Tamás, a nőknél pedig Hosszú mellett Késely Ajna, Juhász Janka, Juhász Adél, Kapás Boglárka, Sztankovics Anna, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna, Molnár Flóra, Szilágyi Liliána és Berecz Bianka képviseli a magyar színeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik