Sport

Shane Tusup elvesztette egyetlen versenyképes úszóját

24.hu
24.hu

2018. 06. 06. 17:08

Korábban a témában:

Shane Tusup és Hosszú Katinka is megsínyli a kettejük közti drámát: előbbi nem fogja kapni a havi 1 millió forintos kiemelt fizetést, utóbbi pedig kérdéses, hogy talál-e olyan edzőt/motivátort, aki annyira ki tudná belőle hozni a legjobbját, ahogy tette azt Tusup – másodorban pedig komoly feketefolt esik az Iron Lady márkára is, amely komolyan befolyásolhatja Hosszú érdekeltségeit is.

A páros jövőjéről megszólalt a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Waldár Sándor is, aki elmondta, a magyar klasszisért mindent meg fognak tenni, az amerikai edzőnek viszont nagyon nehéz dolga lesz.

Hosszú Katinka bármilyen segítséget kérhet bármikor, mi bármit megteszünk. Én személyesen is megtapasztaltam Széchy Tamás után, hogy milyen más edzővel dolgozni, azt is látom, hogy az edzőváltás után Cseh Laci vagy éppen Kozma Dominik hová került. Volt olyan, hogy valaki jobb, de olyan is, hogy rosszabb lett

– nyilatkozta a Sport 24-nek Wladár. Azt is hozzátette, Hosszúnak muszáj lesz rövid időn belül megtalálnia azt az embert, akivel sikeresen együtt tud dolgozni. Na, ez az ember nem Shane Tusup lesz, ami azt jelenti, hogy az amerikai bukja a kiemelt fizetését.

Katinka 26-án hozzám írt e-mailjében nem Shane Tusupot nevezte meg az edzőjének, aki ezáltal kikerült a kiemelt edzői programból, és nem fogja megkapni a kiemelt edzői fizetését

– jelentette ki Wladár.

A szakember szerint Tusup nehéz helyzetben van, mivel nincs a környékén olyan úszó, akivel hasonló sikereket érhet el, mint a feleségével.

Nem tudok olyan versenyzőről, akivel megközelítőleg is hasonló eredményt tudna majd felmutatni a következő egy-kettő-három vagy öt évben, ezt azért ki merem jelenteni jóslás nélkül is. De természetesen más a helyzet, ha egy olyan versenyzőt hoz el, aki már ott van fönt, és őt tudja csiszolni tovább. De a mostani gárdából én nem látom azt, hogy valakit fel tudna hozni a következő években

– mondta Wladár Sándor.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.