Sport

Tusup: Katinka megcsalt, sosem szeretett igazán

Fél nap alatt elárasztott minket hírekkel a Hosszú Katinka, Shane Tusup páros: először azt tudhattuk meg, hogy megpróbálták ugyan ismét együtt, de nem megy, majd egy olvasónk szúrta ki, hogy Hosszú Facebook-oldala nem elérhető.

Aztán robbant a bomba, Tusup Facebook-oldala ugyanis elérhető, és az edző egy levelet rakott ki, amelyben elég húzós dolgokat ír le. Azzal kezdi, hogy a hír igaz, valóban szétmentek Katinkával, személyes okok miatt sem a magánéletben, sem az uszodában nem lesznek már egy pár.

“Megérdemlitek, hogy megtudjátok az igazságot, hogy mit jelent valójában a személyes ok, Katinka ugyanis elárult engem.

Szétrombolta a házasságunk szentségét, kilépett a kapcsolatunkból, mert bevallotta, hogy megcsalt edzőpartnerével, Dudás Dániellel.

Novemberben váratlanul ért, hogy a házasságunk válságba került, és minden erőfeszítésem kudarcot vallott, hogy helyrehozzam, mert Katinka folyton félrevezetett azzal, hogy úgy állította be, miattam történt az egész” – írja Tusup.

Majd azzal folytatja, Hosszú húsvétkor ismerte be neki, hogy félrelépett, ő pedig azon dolgozott, hogy megbocsásson neki. “Azonban hiába igyekeztem, és hittem azt, hogy velem együtt ő is azon van, hogy helyreállítsuk a dolgokat, az ő részéről nem történt semmilyen erőfeszítés. Helyette másodszor is megcsalt Dudással, innen pedig nem volt visszaút”.

Tusup azzal zárja a levelet, hogy ha visszatekint a közös éveikre, akkor most már azt is megkérdőjelezi, hogy Hosszú elköteleződése valós volt-e.

“Vért, verejtéket és könnyeket hullajtottam érte, az életemet annak szenteltem, hogy segítsek valóra váltani a gyerekkori álmát, de már látom, hogy manipulált engem, és a kapcsolatunk hazugságra épült.

Úgy érzem, sosem szeretett engem, csak azt szerette, hogy odaadó voltam”

– írja az amerikai.

Kemény szavak, kérdés, lesz-e még folytatás, és átmegy-e a szakítás sárdobálásba, vagy ezzel a levéllel vége az üzengetésnek. Azért csodálkoznánk, ha Katinka nem reagálna az itt felsorolt állításokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik