Sport

Kezd körvonalazódni, kik lesznek a magyarok vb-ellenfelei

Az amerikai válogatott 13-1-re győzte le a tavaly feljutott dél-koreai csapatot a dániai jégkorong-világbajnokság 5. fordulójának pénteki játéknapján. Pedig még a koreaiak vezettek.

Az ázsiai együttes mellett a fehérorosz válogatott is változatlanul pont nélkül áll a tornán, miután este kikapott a cseh csapattól.

Amerikai gálaelőadás:

Mindez pedig azt jelenti, hogy két fordulóval a csoportkör vége előtt körvonalazódik, melyik két csapat fog kiesni, ugyanis a csoportok első négy helyezettje bejut a negyeddöntőbe, a két utolsó pedig kipottyan a divízió I/A-osztályba, ahol a magyar válogatott is szerepel – illetve még a szlovén, a kazah és a litván csapat.

  • Dél-Koreát nehéz elképzelni, hogy megmaradjon az elitben, az öt meccsen öt vereséggel állnak, csak három gólt szereztek miközben 42-őt(!) kaptak. A dánokkal és a norvégokkal játszanak még, utóbbiak még megégethetik magukat.
  • A másik csoportban a fehéroroszok mellett az osztrákok vannak veszélyeztetett helyzetben, miközben a csoport hatodik helyén álló franciáknak is van már hat pontja, addig a pont nélküli Fehéroroszország mellett Ausztriának is csak egy pontja van. Ez a kettős még játszani fog egymással, pont legközelebb, alighanem azon az összecsapáson el is dől, ki lesz a kieső.

Eredmények – 5. forduló

A csoport, Koppenhága:
Csehország-Fehéroroszország 3-0 (3-0, 0-0, 0-0)
Franciaország-Ausztria 5-2 (2-1, 2-1, 1-0)

Az állás: 1. Svédország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Oroszország 10/4, 3. Csehország 9/5 (17-12), 4. Svájc 9/4 (14-9), 5. Szlovákia 7/4, 6. Franciaország 6/5, 7. Ausztria 1/5, 8. Fehéroroszág 0/5

B csoport, Herning:
Egyesült Államok-Koreai Köztársaság 13-1 (4-1, 4-0, 5-0)
Dánia-Norvégia 3-0 (1-0, 2-0, 0-0)

Az állás: 1. Egyesült Államok 13/5, 2. Kanada 10/4, 3. Finnország 9/4, 4. Dánia 8/5, 5. Lettország 6/4, 6. Németország 5/4, 7. Norvégia 3/5, 8. Koreai Köztársaság 0/5

Nyitókép: JOE KLAMAR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik