Sport

Hosszú Katinka: Már nincs sok időm az úszásban

Háromszoros olimpiai bajnoknőnk exkluzív interjút adott az egyik szponzorának. Kiderül, mikor kezd újra versenyezni, de a magánéleti válságának tanulságairól is beszélt.

Hosszú Katinka a Huawei Technologies Hungary oldalán árult el egészen sokat az elmúlt fél év történéseiről. Háromszoros olimpiai bajnoknőnk elmondta, azzal, hogy az utóbbi időszakban az eredeti tervekkel ellentétben nem versenyzett, lényegesen több ideje maradt például olvasni, többet ment Bajára a szüleihez, többet találkozott a barátaival. Csupa hétköznapi dolgot csinált, amire a korábbi életmódja miatt nem mindig jutott idő.

Úgy érzem, hogy fizikálisan és mentálisan is szükségem volt erre a szünetre. Bár nem egy előre tervezett, nagyon vidám szünetről volt szó, de attól függetlenül jókor jött

– fogalmazott a bajnoknő, aki az érte aggódóknak elárulta azt is, ugyan felszedett néhány kilót, de pár hét edzés után gyakorlatilag olyan szinten érzi magát, mint amilyenen volt a budapesti világbajnokság előtti időszakban.

A férj-feleség magánéleti válsága hónapokig adott témát a sajtónak, és a szurkolókat is megosztotta az a sok hír, és álhír, amely felkerült a világhálóra, sokan azt állították, az amerikai edző nélkül is elérte volna Katinka a zajos sikereit.

Legszívesebben már januárban előálltam volna, és kikiabálom a világnak, hogy „Emberek, gondolkodjatok már, ha nincs Shane, London után abbahagyom az úszást!” Senki nem hitt bennem akkor, én magam sem, egyedül Shane. Az ő szenvedélye, elszántsága, lelkesedése, hite és víziója kellett ahhoz, hogy belőlem az legyen, aki most vagyok. Hogy lehetne meghatározni százalékban, hogy mekkora szerepe volt a sikereimben, ha nélküle el sem indultam volna ezen az új úton a londoni olimpia után!

– állt ki párja mellett Hosszú, aki állítja, azok az állítások kifejezetten nem igazak, amelyekben azt írták, hogy ellene vallott a bíróságon.

Szokás szerint kiemeltek a jegyzőkönyvből egy mondatot, amit aztán az eredeti kontextusból kiragadva mindenki a saját kénye-kedvére alakítgatott és magyarázott. Nem volt egy könnyű időszak, az biztos

– jelentette ki, majd hozzátette, Shane-nel éppen ezért alkotnak nagyszerű párost a munkában, mert tökéletesen kiegészítik egymást. Férje a motivátor, ő pedig olyan, hogyha őszintén hisznek benne, szárnyakat kap.

A maga mögött hagyott féléves pihenő talán elegendő muníciót ad neki ahhoz, hogy a hátralévő két évben megfelelően felkészüljön a 2020-as tokiói olimpiára.

Bár tudom, hogy már nincs sok időm az úszásban, de azt a rövid időszakot szeretném kiélvezni. Sokkal jobban érzem magam, ha úszom, edzem, készülök, pedig januárban egyáltalán nem voltam ebben ennyire biztos. Újraértékeltem az úszást! Szeretném a korábbi stratégiát folytatni, bár azt valószínűleg átgondolom, hogy hány versenyre és hova megyek el, mert néha sok volt, hogy öt héten át folyamatosan versenyeztem. Az azonban biztos, hogy ez a módszer, a versenyszituációban begyakorolt dolgok működnek, ráadásul élvezem is, ez tehát mindenképpen marad. Most épp az jár a fejemben – hisz a kihagyás miatt volt időm átgondolni, mit és hogyan szeretek –, hogy megtartok egyet-kettőt a kedvenc számaim közül és talán kipróbálok egy-két újat, mint új kihívás

– adott betekintést a várható sportszakmai jövőképről Katinka, aki eldöntötte azt is,

idén először a Mare Nostrum versenysorozaton áll rajtkőre júniusban, majd ezt követően természetesen az augusztus 2–12. között Glasgow-ban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon is ott lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik