Sport

A lehető leggyorsabban eldőlt a női kosárdöntő

A címvédő Sopron győzött az alapszakaszgyőztes Szekszárd vendégeként csütörtökön a női kosárlabda NB I döntőjében, ezzel 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot, és fennállásának 12. aranyérmét szerezte meg.

Egy héttel ezelőtt, a döntő első felvonásán a Sopron 63-53-ra nyert Szekszárdon, ezzel elvette az alapszakaszgyőztes tolnaiak pályaelőnyét.

A vasárnapi folytatásban 70-55 lett a végeredmény, így Roberto Iniguez együttese a címvédés küszöbére került.

Tavaly hasonló helyzetben léptek pályára Szekszárdon a felek, s a hazaiak kétszeri hosszabbítás után szépítettek a párharcban, ám végül 3-1-re elvesztették a finálét.

Csütörtökön a Magyar Kupa-győztes Szekszárd 6-2-vel kezdett, ám a vendégek – akik másfél hete sporttörténelmet írva ezüstérmet szereztek az Euroliga hazai rendezésű döntőjében – egy 9-0-s rohammal fordítottak. Innentől Zeljko Djokic tanítványai futottak az eredmény után, s a második negyedben a remeklő szerb-magyar Krnjics Szara kosaraival felzárkóztak három pontra (21-24), a nagyszünetben 28-35 volt az állás.

Fordulás után a tolnaiak a mezőnyből százszázalékosan célzó Krnjics 17. pontjával átvették a vezetést (36-35) néhány másodpercre, majd ismét a vendégek pillanatai következtek. A szerb Aleksandra Crvendakic ugyancsak 17. pontjával a címvédő ötpontos előnnyel vágott neki a zárószakasznak, ám hamarosan tíz pont fölé nőtt a különbség. A hajrában Jelena Milovanovic és Krnjics összeakaszkodása borzolta a kedélyeket, előbbi sportszerűtlen hibát kapott.

Az utolsó percben két pontra csökkent a két csapat közti távolság, ekkor Turner kettőből csak egy büntetőt értékesített, de a hazaiak utolsó támadásából Studer Ágnes nem tudta bedobni az egyenlítést jelentő triplát.

A Sopron sorozatban negyedik bajnoki aranyérmét szerezte meg, és 1993, 1999, 2002, 2007, 2008, 2009, 2011, 2013, 2015, 2016, valamint 2017 után fennállásának 12. aranyérmét gyűjtötte be.

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:

Atomerőmű KSC Szekszárd – Sopron Basket 66-69 (16-21, 12-14, 20-18, 18-16)
a legjobb dobók: Krnjics 25, Oblak 11, Gereben 10, illetve Crvendakic 19, Turner 18, Milovanovic 13
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Sopron javára.

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2009: MKB-Euroleasing Sopron
2010: MiZo Pécs 2010
2011: MKB-Euroleasing Sopron
2012: UNI Seat Győr
2013: Uniqa-Euroleasing Sopron
2014: PINKK-Pécsi 424
2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
2016: Uniqa Sopron
2017: Uniqa Sopron
2018: Sopron Basket

Ajánlott videó

Olvasói sztorik