Sport

Szerb edző ír éppen sporttörténelmet Amerikában

A szerb Igor Kokoskov lesz az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének első európai vezetőedzője. A 46 éves szakember jelenleg a nyugati főcsoport-elődöntőben küzdő Utah Jazz másodedzőjeként dolgozik, majd az idény után a Phoenix Suns-hoz szerződik.

Igor volt az egyik első nem amerikai másodedző az egyetemi bajnokságban és az NBA-ben is, tavaly pedig Európa-bajnoki címre vezette a szlovén válogatottat

– méltatta őt Ryan McDonaugh, az arizonaiak vezérigazgatója.

Kokoskov a megbízott edzőként tevékenykedett Jay Trianót váltja a Suns kispadján, aki októberben a három mérkőzés után menesztett Earl Watson helyére érkezett.

A szerb szakember 18 éve dolgozik az NBA-ben segédedzőként, a Jazz előtt az Orlando Magic, a Cleveland Cavaliers, a Detroit Pistons és a Los Angeles Clippers is alkalmazta őt. Közben grúz szövetségi kapitány is volt 2008 és 2015 között, majd tavaly irányításával a szlovén csapat veretlenül nyerte meg történetének első Eb-aranyát Isztambulban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik