Sport

Fantasztikus góllal vitte be a kegyelemdöfést a cseh hokis

A Boston Bruins elsősorban David Pastrnak kiváló játékának köszönhetően 7-3-ra legyőzte a Toronto Maple Leafs csapatát az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásában, amivel már 2-0-ra vezet a párharcban.

A 21 éves cseh játékos a szombat esti főcsoport-negyeddöntőben három gólja mellett három gólpasszt is kiosztott, így összesen hat ponttal zárta a találkozót.

A Toronto kapusa, a dán Frederik Andersen azok után, hogy a párharc első összecsapásán öt gólt kapott, a második találkozón öt lövésből háromszor is kapitulált, így alig 12 perc után lecserélték. Curtis McElhinney sem tudott mit kezdeni Pastrnakkal, aki egészen varázslatos gólt szerzett.

A másik keleti mérkőzésen a Lightning a második harmadban 2 perc 47 másodperc alatt háromszor is betalált a New Jersey kapujába, a Devils erejéből pedig az ekkor kialakult 1-5-ös állás után már csak a szépítésre futotta. A tavaly döntős, alapszakasz-győztes Nashville Predators amerikai szélsője, Ryan Hartman üres kapus góljának köszönhetően győzte le másodszor is a Coloradót. Nagy bajban van az Anaheim Ducks is, amely második hazai találkozóját is elveszítette a Sharks ellen.

Eredmények – NHL, rájátszás, 2.mérkőzés

Kelet:
Tampa Bay Lightning-New Jersey Devils 5-3
A párharc állása: 2-0 a Tampa javára.
Boston Bruins-Toronto Maple Leafs 7-3
A párharc állása: 2-0 a Boston javára.

Nyugat:
Nashville Predators-Colorado Avalanche 5-4
A párharc állása: 2-0 a Nashville javára.
Anaheim Ducks San Jose Sharks 2-3
A párharc állása: 2-0 a San Jose javára

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik