Sport téli olimpia 2018

Korrupcióval rendezhetett téli olimpiát Phjongcshang

Az insdethegame.biz beszámolója szerint nyomozás zajlik a korábbi dél-koreai elnök, Ri Mjong Bak ellen, miután az SBS hírügynökség nyílvánosságra hozta, hogy  27 NOB-tagot megvesztegettek, hogy Phjongcshangba kerüljön a 2018-as téli olimpia.

A portál szerint a pénzt a Samsung szállította, a listát a megvesztegethető emberekről pedig a szenegáli Lamine Diack, illetve a fia, Papa Massata Diack állította össze. A Samsung vezetője, Li Kun He 2017-ig volt a Nemzeti Olimpiai Bizottság tagja, a vállalat pedig nagy összegekkel támogatta az olimpiai mozgalmat.

Diack neve már a riói nyári játékok körüli korrupciós ügyben is fölmerült, sőt korábban örökre eltiltották minden sporttal kapcsolatos tevékenységtől. A dél-koreai pályázat kapcsán azért került elő a neve ismét, hogy a 27 lefizetett NOB-tagból 12 afrikai országból származik. A szenegáli üzletembert azzal gyanúsítják, hogy 12,5 millió dollár kenőpénzt osztott szét.

 

Az idei téli olimpiáról a NOB 2011-es kongresszusa döntött, azóta gyanakodtak, hogy csalással verhette meg a phjongcshangi pályázat a sokkal esélyesebb franciaországi Annecyt és a német Münchent megelőzve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik