Sport téli olimpia 2018

Tóth Ivett örül neki, hogy ő lett a rockercsaj

Minden bizonnyal sokan emlékeznek Tóth Ivettre, a magyar műkorisra, aki a phjongcshangi téli olimpián elvarázsolta a közönséget, amikor rövidprogramját az AC/DC Thunderstruck című számára adta elő. A DIGI Sport híradójának elmondta, hogyan választotta ki ezt a zenét.

Nyáron néztünk zeneügyileg, és ezen akadtunk meg a Youtube-on a szüleimmel. Már régóta ismertem ezt az együttest, megfogott az a hangulat, ami egy ilyen koncerten van, ez volt a fő szempont a kiválasztásnál

– mesélte a Sport24-nek Tóth Ivett, aki azt sem bánja, hogy a médiában több helyen rockercsajnak nevezték, sőt.

Elég sok helyen hívtak így, de én nagyon örülök neki, hogy ez rám ragadt.

Megkerestük a rockercsajt!

Tóth Ivettet megkérdeztük, miért éppen az AC/DC-t választotta az olimpiai rövid programjához. Elárulta, nem ez volt az utolsó különleges választása.

Közzétette: DIGI Sport 24 – 2018. március 6.

Az amerikai Time Magazin kiválasztotta azt a nyolc olimpikont, aki nem nyert érmet, mégis elkápráztatta a nézőket Dél-Koreában, Tóth Ivett is felkerült a listára és természetesen nagyon örült neki. Egyébként az meglepte, hogy ennyire felkapott lett és ennyi embernek megragadta a figyelmét a programja, úgyhogy azon gondolkodnak, hogyan lehetne tovább tökéletesíteni, hogy akár a világbajnokságon is hasonló érzéseket tudjon kiváltani a bírókból és a nézőkből is.

Nagyon sok szurkolótól kaptam üzenetet a Facebookon és más közösségi oldalakon a rövidprogram után, hogy nagyon tetszett nekik, amit láttak, és ez nagyon-nagyon jó érzés és nagyon motiváló volt, mert szerencsére kellett még kűrt is futnom az olimpián, és így könnyebb is volt odaállni

– fogalmazott a 19 éves sportolónő, aki végül 23. lett a téli olimpián.

Az Eb-nyolcadik műkorcsolyázónak vannak még ötletei, de ezeket meglepetésnek szánja. Hogy milyen hatással lesz a későbbiekben a nézőkre és a bírókra Tóth Ivett, az legközelebb a másfél hét múlva, hétfőn kezdődő milánói világbajnokságon derül ki.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik