Sport téli olimpia 2018

Lelépett az edző és vitte a bobot is, sörgyár mentette meg a jamaicaiakat

Jamaica és Nigéria is szerepelni fog a női kettes bobosok versenyében a phjongcshangi téli olimpián, mindkét csapata szereplése történelmi. Egyiküknek sem volt egyszerű útja Dél-Koreába, a jamaicaiak a helyszínen az edzőjüket és bobjukat is elveszítették.

Jégveled 2

1988-ban az egész világ a jamaicai bobcsapatnak szurkolt, amely története során először jutott ki a téli olimpiára. Dudley Stokesék történetét Hollywood is felkapta, róluk szól a Jégveled (Cool Runnings) c. film.

30 évvel később itt a folytatás.

Az akkori jamaicai bobcsapat beindított egy folyamatot, a férfimezőnyben további öt téli olimpián vettek még részt, 2014-ben Szocsiban is ott voltak, és ezúttal is csak egy hajszállal maradtak le a kvótáról. Ezúttal a női kettes bobosok képviselik az országot, igaz, majdnem megfosztották őket ettől az álomtól.

A kormányos Jazmine Fenlator-Victorian számára nem annyira újdonság a bobozás. Az Egyesült Államokban született sportoló ugyan atletizált a iskolás éveiben, 2007-ben, 22 évesen bobozni kezdett, 2014-ben pedig amerikai színekben részt is vett a szocsi játékokon. Rá egy évre aztán a férjével, a szintén bobos Aaron Victoriannal beszélgettek, amikor megfogalmazódott benne, hogy édesapja szülőhazáját, Jamaicát szeretné képviselni, a szövetség amúgy is csábította 2010-től kezdve, úgyhogy országot váltott.

Jazmine Fenlator-Victorian, Carrie Russel és Audra Segree (balról jobbra) Fotó: Europress/dpa/Tobias Hase

A fékező Carrie Russell útja Phjongcshangba már nem volt ennyire egyértelmű. Olyannyira, hogy ő a jamaicai 4×100-as váltó tagjaként 2013-ban még az atlétikai világbajnokságon nyert aranyérmet. Az edzője tanácsolta neki, hogy próbálja ki a bobot, ezzel is javítva a rajtján az atlétikai pályán. A sportágban ragadt, a 2016-17-es szezonban debütált a bobosok között.

Egy évvel az olimpia kezdete előtt gyűjtésbe kezdtek a neten, edzőre volt szükségük. Világranglista-helyezésük alapján kvalifikálták magukat a játékokra, Sandra Kiriasis személyében pedig német olimpiai bajnok trénerük lett. Minden kerek volt, a csapat elutazott Dél-Koreába, készültek a történelmi debütálásra, aztán Kiriasis és a szövetség összevesztek egymással. A korábbi bobos szerint megváltoztatták a szerepkörét, nem tarthatta volna a kapcsolatot a sportolókkal, márpedig ő ebbe nem megy bele, távozik, és viszi magával a bobot is, amit ő intézett.

Úgyhogy az edzések előtt a jamaicaiak ott voltak edző és versenybob nélkül Phjongcshangban.

Jamaica legnagyobb sörgyára, a Red Stripe sietett a segítségükre – ez nekik is jó reklám –, finanszíroztak nekik egy bobot, úgyhogy rajthoz tudnak állni, de a nem várt dráma nélkül minden bizonnyal meglettek volna. Fenlator-Victorian azt mondta, egy jamaicai reggae-zenész, Chronixx Smile Jamaica c. számából merített erőt a nehéz pillanatokban is, úgyhogy ezt akár tekinthetjük a 2018-as jamaicai bobcsapat himnuszának is:

Bárhol is végeznek a jamaicaiak (az edzések alapján egy top10-es helyezés sem kizárt), ne legyünk meglepve, ha pár éven belül róluk is filmet láthatunk majd.

Nigéria egy garázsból indult, éremért érkezett

Korábban még sosem jutottak ki afrikaiak valamely olimpia bobversenyére. Nigériának most sikerült, úgyhogy tőlük is történelemre számíthatunk, de ők nem elégednek meg annyival, hogy kijutottak.

Vannak céljaink, és ez az én esetemben az, hogy dobogóra akarom vezetni Nigériát

– mondta a Guardiannek Seun Adigun kormányos, akinek az ötlete volt a nigériai bobcsapat.

A 31 éves Adigun Chicagóban született, a nagybátyja pedig a kosárlegenda Hakeem Olajuwon. Ahogy számos bobos, ő is atletizált, 100 méteres gátfutásban képviselte Nigériát, 2012-ben volt a nyári olimpián is, majd 2014-ben, texasi otthonának garázsában rakott össze egy bobot, amikor kitalálta, hogy kellene csinálni egy csapatot.

Seun Adigun, Ngozi Onwumere és Akuoma Omeoga (balról jobbra) Fotó: Europress/AFP/Stefan Heunis

Több nigériai származású, Amerikában élő atlétát megkeresett az ötletével, ketten, Akuoma Omeoga és Ngozi Onwumere is belevágott a kalandba. Adigun majd Omeogával fog rajthoz állni Dél-Koreában.

A megkeresés teljesen váratlanul ért. Hallottam már a sportágról, az egyik edzőm is foglalkozott bobosokkal. Elkezdett érdekelni a dolog, a kihívás. Hogy egy olyan egyedi sportba vágjak bele, amiről korábban sosem gondoltam volna, hogy űzni fogom

mondta a 25 éves Omeoga.

Az ambíció és a fizikum megvolt hozzá, már csak pénzre volt szükség. Úgyhogy először meggyőzték a nigériaiakat, hogy komolyan gondolják ezt az egészet, majd gyűjtésbe kezdtek és közben edzettek. Láthatjuk, sikerrel jártak, ők is ott vannak a női kettes bobosok mezőnyében a phjongcshangi téli olimpián.

Más kérdés, hogy a dobogótól, meg úgy a mezőny többi részétől egyelőre elég messze vannak.

Női bob az olimpián

A női bobozás 2002, Salt Lake City óta szerepel az olimpiai programban, egyelőre még csak kettesek indulnak, bár már rendeztek négyes bobos tesztversenyeket nagy világeseményeken. Az első aranyat az amerikaiak nyerték, majd 2006-ben a jamaicai csapat korábbi trénere, Sandra Kiriasis és Anja Schneiderheinze párosa ért a csúcsra. A legutóbbi két olimpián a Kaillie Humphries, Heather Moyse kanadai kettős tarolt.

Phjongcshangban a hölgyek már túl vannak hat edzésen, majd február 20-án, kedden kezdődik a verseny. Az első, majd a második nap is két-két futamot kell teljesíteni, az érmeket szerdán osztják majd.


A program:

Kedd:
1. futam 12.50
2. futam: 14.01

Szerda:
3. futam 12.40
4. futam 14.00

Nyitókép: Europress/AFP/Mark Ralston

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik