Sport

Tusup nélkül visszatért a régen megismert, aranyos Hosszú Katinka

Csurka Gergely, a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnöke a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában osztotta meg a nézeteit Hosszú Katinka és Shane Tusup ügyében. A medencében nagyon sikeres pár egy ideje különvált, és most mindenki azt találgatja, megmenthető-e a házasságuk, illetve munkakapcsolatuk.

Csurka felelevenítette, hogy Tusup egyszer azt mondta feleségéről, ő az én termékem, és bármennyire nyersen is hangzik ez a mondat, az edző-férj úgy gondolja, az ő szerepvállalása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Hosszúból az legyen, ami.

Ő maga mondta, hogy feladta a karrierjét, ideköltözött és mindent alárendelt Katinkának. Azért is ment neki nehezen a Nemzet Színházban előadott beszéd, mert Tusup egyszer megemlítette, hogy nem ér rá a magyar nyelvvel foglalkozni, mert minden idejét Katinkára fordította” – magyarázta Csurka.

A sajtófőnök szerint akkor csattanhatott össze a házaspár, amikor a tokiói világkupa nem úgy sikerült, ahogy eltervezték, becsúszott egy harmadik és egy 8. hely is, ami a maximalista Tusupnál kiverte a biztosítékot.

Csurka fantasztikusan kedves lánynak nevezte Hosszút, és elmesélte, hogy a rövidpályás Eb előtt az úszónő eleinte még klubja, az Iron Aquatics versenyzőivel edzett, külön a magyar válogatott tagjaitól,

majd ahogy pár nap elteltével már ő is része lett a közösségnek, megszűnt az a fajta különcség, ami korábban megszokott volt.

“Visszajött az a nagyon aranyos lány, akit régen ismertünk” – jellemezte Csurka Hosszú átváltozását.

A korábbi úszókapitány, Hargitay András nemrég megvédte Tusupot, azt mondta, amíg Hosszúnak maximum 5 éve maradt úszóként, addig Tusup még negyven évig is szállíthatja az eredményeket edzőként, Csurka viszont azon az állásponton van, hogy 5-8 év kellene ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire nagy edző az amerikai, ha másokat készít fel.

Szerinte ugyanakkor Hosszúnak a pályafutása szempontjából szüksége lenne Tusupra, mivel közösen változtattak technikát pár éve, és egy avatott szem jobban meglátja az apró részleteket, mintha valaki a nulláról kezdené el vele a közös munkát.

A teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik