Sport

Federer közelít Fucsovicshoz, a 2014-es bajnokot nagyon megverték

A címvédő és ötszörös győztes Roger Federer háromszettes győzelemmel jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójába. A 36 éves Federer csütörtökön 1 óra 57 perc alatt verte a világranglistán 55. német Jan-Lennard Struffot és a 32 között a francia Richard Gasquet vár rá, aki ellen 16-2-es győzelmi mérleggel büszkélkedhet.

A szintén svájci Stan Wawrinka ugyanakkor befejezte szereplését Melbourne-ben. A 2014-es bajnokot – aki tavaly Wimbledon óta az első tornáját játszotta térdsérülés miatt – a világranglistán 97. amerikai Tennys Sandgren verte három sima szettben.

A szintén hosszú kihagyás után visszatérő Novak Djokovic szetthátrányból fordított Gael Monfils ellen a 40 fokos melbourne-i hőségben,

15. találkozójukon is legyőzve francia riválisát.

Meglepetésre búcsúzott a hetedik helyen kiemelt David Goffin. A belga játékos négy szettben maradt alul a szabadkártyás francia Julien Benneteau-val szemben, ami magyar szempontból azért kedvezőtlen, mert így valószínűbb a részvétele február elején a két nemzet közötti, liege-i Davis Kupa-nyolcaddöntőben.

A nőknél a világelső Simona Halep könnyed győzelemmel jutott be a 32 közé. A román játékos csak 65 percet töltött a pályán Eugenie Bouchard ellen, és visszavágott a korábbi egyetlen találkozójukon elszenvedett vereségért. A kanadai ugyanis 2014-ben legyőzte őt a wimbledoni elődöntőben, és részben ennek köszönhetően az ötödik helyre feljött a világranglistán, melyen jelenleg csak a 112.

Bouchard nyolc adogatójátékából mindössze egyet tudott megnyerni.

A korábbi WTA-éllovas Angelique Kerber könnyed sikerrel ünnepelte 30. születésnapját a horvát Donna Vekic ellen. A 2016-os melbourne-i bajnok német immár 11 mérkőzés óta veretlen, és a következő körben a 2008-ban Australian Open-győztes Marija Sarapova vár rá. Befejezte szereplését ugyanakkor a szintén volt világelső spanyol Garbine Muguruza. A wimbledoni címvédő két szettben kikapott a tavaly Budapesten párosban bajnok tajvani Hszieh szu-vejtől.

eredmények, 2. forduló:

férfi egyes:
FUCSOVICS – Querrey (amerikai, 13.) 6:4, 7:6 (8-6), 4:6, 6:2
Federer (svájci, 2.) – Struff (német) 6:4, 6:4, 7:6 (7-4)
Sandgren (amerikai) – Wawrinka (svájci, 9.) 6:2, 6:1, 6:4
Marterer (német) – Verdasco (spanyol) 6:4, 4:6, 7:6 (7-5), 3:6, 6:3
A. Zverev (német, 4.) – Gojowczyk (német) 6:1, 6:3, 4:6, 6:3
Gasquet (francia, 29.) – Sonego (olasz) 6:2, 6:2, 6:3
Csung (dél-koreai) – Medvegyev (orosz) 7:6 (7-4), 6:1, 6:1
Thiem (osztrák, 5.) – Kudla (amerikai) 6:7 (6-8), 3:6, 6:3, 6:2, 6:3
Benneteau (francia) – Goffin (belga, 7.) 1:6, 7:6 (7-5), 6:1, 7:6 (7-4)
Del Potro (argentin, 12.) – Hacsanov (orosz) 6:4, 7:6 (7-4), 6:7 (0-7), 6:4
Djokovic (szerb, 14.) – Monfils (francia) 4:6, 6:3, 6:1, 6:3
Berdych (cseh, 19.) – Garcia Lopez (spanyol) 6:3, 2:6, 6:2, 6:3
Ramos (spanyol, 21.) – Smyczek (amerikai) 6:4, 6:2, 7:6 (7-2)
Fognini (olasz, 25.) – Donszkoj (orosz) 2:6, 6:3, 6:4, 6:1
Mannarino (francia, 26.) – Vesely (cseh) 6:3, 7:6 (7-4), 5:7, 6:3
Kicker (argentin) – Lacko (szlovák) 6:2, 7:5, 1:6, 7:5

női egyes:
Halep (román, 1.) – Bouchard (kanadai) 6:2, 6:2
Oszaka (japán) – Vesznyina (orosz, 16.) 7:6 (7-4), 6:2
Barty (ausztrál, 18.) – Giorgi (olasz) 5:7, 6:4, 6:1
Hszieh (tajvani) – Muguruza (spanyol, 3.) 7:6 (7-1), 6:4
Ka. Pliskova (cseh, 6.) – Haddad Maia (brazil) 6:1, 6:1
Garcia (francia, 8.) – Vondrousova (cseh) 6:7 (3-7), 6:2, 8:6
Pera (amerikai) – Konta (brit, 9.) 6:4, 7:5
Sarapova (orosz) – Sevastova (lett, 14.) 6:1, 7:6 (7-4)
Keys (amerikai, 17.) – Alekszandrova (orosz) 6:0, 6:1
Strycova (cseh, 20.) – Arruabarrena (spanyol) 6:3, 6:4
Kerber (német, 21.) – Vekic (horvát) 6:4, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 26.) – Curenko (ukrán) 2:6, 7:5, 6:3
Szasznovics (fehérorosz) – Lucic-Baroni (horvát, 28.) 6:3, 6:1
Safarova (cseh, 29.) – Cirstea (román) 6:2, 6:4
Davis (amerikai) – Petkovic (német) 4:6, 6:0, 6:0
Bogdan (román) – Putyinceva (kazah) 1:6, 6:2, 6:3

Kiemelt fotó: Recep Sakar / ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik