Sport

Ezúttal nem bírtunk a svédekkel

A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-29-re kikapott Svédország vendégeként barátságos mérkőzésen, hétfőn este Partillében.

A hazaiak már a találkozó elején elhúztak, ráadásul Mikael Appelgren kapus nagyon jól elkapta a fonalat, így a mieink nem tudtak felzárkózni. Tizenegy perc után már kétségbeejtő 7-2-es hátrányban voltunk, így Ljubomir Vranjes hamar időkérésre kényszerült. Sikerült rendet rakni a fejekben, Lékai Máté és Bartók Donát vezérletével apránként zárkózott a magyar csapat, sőt az egyenlítés is sikerült 12-12-nél. Csakhogy a skandinávok edzője, Kristjan Andresson is időt kért, csapata ezután ismét komoly előnyre tett szert a szünetig.

Fordulás után Juhász Ádám öt percen belül háromszor is betalált büntetőből (18-17), majd Bodó Richárd duplázott akcióból. Ahogyan szombaton, ezúttal is leginkább átlövésből voltak eredményesek a magyarok. A kihagyott helyzetek miatt egyenlíteni ekkor még nem tudtak, de Vranjes újabb időkérése után ez is összejött (23-23).

A házigazdák cserekapusa, Andreas Palicka is remekül védett, erre alapozva újfent ellépett csapata (29-26). A hajrában innen már nem tudtak visszakapaszkodni a magyarok, de a mérkőzés jelentős részében ezúttal is megfelelően helytálltak.

A két csapat szombat délután is megmérkőzött egymással, akkor Jönköpingben 29-29-es döntetlen született.

Válogatottunk szombaton viszont már elkezdődi az Európa-bajnoki szereplést, első ellenfelünk pedig Dánia lesz.

Végeredmény – felkészülési mérkőzés

Svédország-Magyarország 31-29 (18-14)
———————————–
a magyar gólszerzők: Bartók 6, Juhász Á., Bodó, Lékai 5-5, Balogh Zs., Hornyák, Jamali 2-2, Ancsin, Ligetvári 1-1

Férfi Európa-bajnokság menetrendje:

A-csoport (Split): Horvátország, Svédország, Szerbia, Izland
B-csoport (Porec): Franciaország, Fehéroroszország, Norvégia, Ausztria
C-csoport (Zágráb): Németország, Macedónia, Montenegró, Szlovénia
D-csoport (Varasd): Spanyolország, Dánia, Csehország, Magyarország

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
2018. január 13. 20:30: Dánia-Magyarország (tv: M4 Sport)
2018. január 15. 18:15: Magyarország-Spanyolország (tv: M4 Sport)
2018. január 17. 18:15: Csehország-Magyarország (tv: M4 Sport)

A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe.

Fotó: AFP / TT News Agency / Adam IHSE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik