“Az én álláspontom nagyon egyértelmű, a Katinka a mi úszónk. Nekem ő mondja meg, hogy mi van, ő érdekel. Amerre ő akar menni, arra fog menni” – nyilatkozta Sós Csaba, a magyar úszók szövetségi kapitánya a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.
A téma természetesen Hosszú Katinka és férje-edzője Shane Tusup viszonya, vagy inkább magánéletbeli válsága, amellyel kapcsolatban egyelőre mindenki csak találgat, és nem tudni, folytatódik-e kettőjük közös sikersztorija.
Nem tudom meghatározni Shane Tusup helyét a magyar úszósportban, de ezzel a nem éppen konfliktuskerülő személyiségével itt nehéz lesz messzire jutni”
– mondta Sós az edzőről, aki a minden évben hagyománynak mondható szakmai konferencián csak pár évvel ezelőtt jelent meg, pedig a szakma érthetően kíváncsi lenne a módszerekre, hiszen Hosszú és férje komoly újítást vezettek be azzal, hogy szinte minden versenyen elindultak, ahol csak lehetett, de ennek a saját útnak is megvannak a maga tanulságai, egyben hátulütői is, amire a magyar edzők kíváncsiak lennének.
A kapitány szerint nem lehet sokáig húzni a mostani helyzetet, mivel egy úszó akkor jár a legrosszabbul, ha kihagyja az edzéseit. “Az is igaz, hogy bizonyos időszakokban szükség van a kihagyásokra. Lehet, hogy ezt a Jóisten akarta, és kikényszeríti ezt a pihenőt a Katinkánál, mert a riói olimpiai három nap után ő már versenyzett, úgyhogy nem pihent túl sokat”.