Hosszú Katinka és Shane Tusup házasságának válsága úgy tűnik, nem csak a férj és feleség életét keseríti meg, hanem az Iron Aquatics Pro Squad tagjaiét is. A csapathoz tavaly szeptemberben csatlakozott ifjúsági Eb-bronzérmes Földházi Dávidnak elege lett a bizonytalanságból, ezért úgy döntött, dobja Shane Tusup módszerét és az Iron Aquaticsból a Dunaharaszti MTK-hoz igazol.
Földházi három évvel ezelőtt már két hónapon át összekötötte az életét a házaspárral. Akkor edzőpartnerként szegődött Hosszú Katinka mellé és éppúgy Shane Tusup módszerével készült, mint az elmúlt időszakban. Arról, hogy akkor miért fordított hátat rövid idő után az amerikai edző módszerének megoszlanak a vélemények. Egyesek azt állítják, egyszerűen nem bírta a tempót, a kemény edzéseket, a stílust, míg a versenyző magyarázata úgy szólt, Katinkára szabták az edzést, ez pedig nem az ő sikereit szolgálta.
A mostani magyarázatot a bors.hu tudakolta meg.
Egy fiatalos csapat tagja szeretett volna lenni Dávid, ezért döntött a váltás mellett
– mondta a lap megkeresésére Lőrincz György, az Eb-bronzérmes új trénere.
A magyarázat eléggé sántít, mellébeszélésnek tűnik. Két okból is.
- Nem valószínű, hogy a 28 éves Hosszú Katinka és a Pro Team többi, még nála is ifjabb tagja nem elég fiatalos a 22 éves Földházinak.
- Földházit az Iron Aquatics saját költségén végig utaztatta a teljes őszi rövidpályás világkupa sorozaton. Nyitóképünk (Forrás: facebook.com/katinkahosszu) tanúsága szerint akkor még elég jól érezte magát Shane Tusup és Hosszú Katinka társaságában.
További lapinformációk szerint hiába van már kedd óta Magyarországon Hosszú Katinka, Shane Tusup csütörtökön is külön érkezett, tartott edzést a Duna Arénában.