Sport

Élete első vébéjén agyonverte a döntőben a sportág legendáját

Rob Cross a darts új királya. A korábban villanyszerelőként dolgozó 27 éves Cross két éve még amatőrként dobált, most pedig a sportág legnagyobb alakját, Phil Taylort verte 7-2-re a világbajnoki döntőben.

Az élete első vb-döntőjében játszó Rob Cross vagy a sportág legendája, a 16-szoros világbajnok Phil Taylor? Ez volt a kérdése a 2018-as világbajnokság fináléjának, amelyet a 20. kiemelt Cross kezdett jobban, 3-1-gyel húzta be az első szettet.

Taylor a második játszmában is csak egy leget tudott fogni, Cross viszont továbbra is ellenállhatatlan volt, a szettet egy 167-es kiszállóval nyerte meg.

Taylor arcára volt írva, hogy nem ehhez van hozzászokva, Cross úgy dobott, mintha ő lenne a sportág legnagyobb klasszisa, és nem a vele szemben álló nagypapa.

A harmadik szettben Taylor már leget sem nyert, a huszadik kiemelt pedig egy demoralizáló 153-as kiszállóval húzott el 3-0-ra.

A negyedik játszmát Taylor kezdte egy 151-es kiszállóval, és ettől olyan lendületbe jött, hogy nullára söpörte be a szettet, ezzel 3-1-re szépített.

Az ötödik elején Taylor nyolc tökéletes nyíllal kezdett, és pár milliméteren múlt, hogy egy dupla 12-es kiszállóval nem hozta össze az idei vébé első 9 nyilasát.

De ez egy olyan döntő volt, ahol még a majdnem tökéletes Taylor-leget is Cross nyerte meg, kihasználva, hogy a nagy öregnek gondja akadt a kiszállóval. Cross meg is nyerte a szettet, és a mindig zajos közönség is bántóan csendben figyelte,

ahogy a király leckét kap egy olyan játékostól, akinek a 2017-es volt az első éve profiként!

Cross egyszerűen nem ingott meg, 109-es átlagnál tartott, amikor a hatodik játszmát is besöpörte, Taylor pedig már annyira lelazult, hogy folyamatosan poénkodott, amikor a hetedik szettben fogott egy leget, látványosan ünnepeltette magát a közönséggel.

Cross meg ott folytatta, ahol abbahagyta, és egy 93-as kiszállóval 6-1-re vezetett már, vagyis ott állt a hatalmas siker kapujában.

A nyolcadik szettben viszont nem ment a kiszállózás a 27 éves trónkövetelőnek, Taylor pedig lecsapott a hibákra, és életben maradt. A kilencedik játszmában helyre állt az addigi rend, Cross vitte el az első két leget, majd a harmadikban megcsinálta az első meccsnyilat, egy 140-es kiszállóval megnyerte élete első vébéjét.

Cross 107,67-es átlaggal zárta a döntőt, 11 180-at dobott, és 60 százalékkal kiszállózott, elképesztő teljesítményt nyújtott, teljesen jogosan került hozzá a korábbi nagyszerű kommentátorról, Sid Waddelről elnevezett trófea. De a szerénységére jellemző, hogy rögtön azután, hogy átvette a győztesnek járó trófeát, egyből Taylor kezébe nyomta.

Cross 2016 márciusában még amatőrként indult a UK Openen, ahol a 32 között a világelső Michael van Gerwentől kapott ki. 2017-ben aztán már profiként szerepelt a PDC versenyein, és rendesen odatette magát, a Players Championship négy állomását is megnyerte, az Európa-bajnokságon pedig a döntőben kapott ki – ismét Van Gerwentől.

Akit a mostani vébén az elődöntőben vert ki, és aztán a döntőben egészen elképesztő játékkal intézte el az utolsó meccsét játszó legendát.

Cross a megnyert döntő után láthatóan nem tudott mit kezdeni az érzéssel, hogy ő nyert, de látva a hihetetlen magabiztosságát, az elkövetkező években lesz alkalma hozzászokni ehhez az érzéshez.

2018-as PDC világbajnokság, döntő:

Rob Cross (angol, 20. kiemelt) – Phil Taylor (angol, 6.) 7-2

 

A PDC világbajnokai:
14-szeres: Phil Taylor (1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2004, 2005, 2006, 2009, 2010, 2013, emellett kétszer, 1990-ben és 1992-ben a másik szervezetnél, a BDO-nál lett világbajnok)
2-szeres: Gary Anderson (skót, 2015, 2016), Michael van Gerwen (holland, 2014, 2017), John Part (kanadai, 2003, 2008, emellett 1994-ben a BDO-nál is nyert), Adrian Lewis (angol, 2011, 2012)
1-szeres: Dennis Priestley (angol, 1994, emellett 1991-ben a BDO-nál is világbajnok lett), Raymond van Barneveld (holland, 2007, emellett a BDO-nál 1998-ban, 1999-ben, 2003-ban és 2005-ben is győzött), Rob Cross (2018)

Kiemelt fotó: Tolga Akmen / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik