Elutazott a szerdán kezdődő rövid pályás úszó Európa-bajnokságra a magyar csapat, ám az Iron Aquatics képviseletében nem lesz jelen Shane Tusup, a klub vezetőedzője. Nem kell semmilyen összeesküvés-elméletre, vagy eltiltásra gondolni, a hiányzás oka pofon egyszerű: Hosszú Katinka férje megbetegedett.
A klubot így Hosszún kívül Földházi Dávid és Dudás Dániel képviselik majd Dániában.
Dávidnak ez az első teljes szezonja velünk, eddig nagyon más stílusban készült. Az aranyat, de legalább egy érmet céloz meg. Ha több döntőben is ott lesz, az jelzi, jó irányba haladunk. Ami Katinkát illeti, nem foglalkozunk arannyal, érmekkel, szeretném, ha élvezné az úszást, a versenyzést, kiélvezné a dicsfényt, ami az eddig elért eredményei alapján vetül rá. Dani esetében pedig egy döntő is nagyszerű eredménynek számít, hiszen hosszú idő után ez az első nagy nemzetközi versenye
– idézi Tusup nyilatkozatát a Nemzeti Sport.
Ami a többieket illeti, a két rendkívül fiatal úszónk, a 17 éves Milák Kristóf és a 16 éves Késely Ajna egész évben folyamatosan versenyzett, ezért pihenőt kapott. Hiányozni fog továbbá Gyurta Dániel is, de testvére, Gyurta Gergely elutazott a csapattal.
A dániai rövid pályás úszó Európa-bajnokság december 13-án, szerdán kezdődik.
(Fotó: musz.hu)